Kérjük az angyalkáktól karácsonyra: Apple iPad Pro

Olvasási idő: 2 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 23.

Az olcsóbb Androidos technológia csak a fogyasztói árában veheti fel a versenyt az iOS-10-es készülékekkel. Ahogy térségünkben a számítástechnikai eszközöknél a Windows operációs rendszer az egyeduralkodó, úgy a telefon-technológiában az Androidos készülékek a közkedveltek. Ennek egyedüli oka az „olcsóságuk”. Míg az Apple gépek árai az égben kezdődnek, addig nagyon nehéz a vásárlókat meggyőzni arról, hogy ez a termék amellett, hogy megbízható munkaeszköz, alapjában véve egy életforma is.

Apple iPad Pro
Apple iPad Pro

Az iPad Pro teljesítménye túlszárnyal minden eddig, kézben tartott mobil eszközt. A legösszetettebb munkafeladatokat is könnyedén elvégezhetjük rajta, és egyben egy kiváló kommunikációs és szórakoztató „partnert” is kapunk. Abban az esetben, ha megvásároljuk a kiegészítőket (smart connector, smart keyboard, apple pencil, egér, monitor stb.), nyugodtan kijelenthetjük hogy erős, „asztali” gépként is dolgozhatunk vele, ami az irodai környezetben, általánosságban jobban megfelel a felhasználói igényeknek. Azzal az előnnyel használhatjuk így, hogy pillanatok alatt – a hónunk alá vágva, és a kiegészítőket az íróasztalon hagyva – folytathatjuk a munkát akár utazás közben.

A 9,7 (2048×1536) – 12,9 (2732×2048) hüvelykes Retina kijelző mellett nincs ember, aki bármely más monitorra vágyna. A Multi-Touch-alapú, tökéletesen pontos kommunikáció manapság már rendszerkövetelmény, aminek ez a típus a hibátlan végrehajtója. A képernyő felbontás eddig ismeretlen élménye hamar magába szippantja a felhasználót. Tökéletes a fényerő, a kontraszt, a színtelítettség és a tükröződés-mentesség élethű szín-élménye is. Az intelligens kijelző a True Tone technológia segítségével automatikusan, folyamatosan illeszkedik a környezeti fényviszonyokhoz, a legjobban megkímélve ezzel használója szemeit.

A készülék mind a négy sarkában elhelyezkedő HiFi hangszóró segíti a legtökéletesebb hangzást azzal, hogy a termék forgatásakor az automatika mindig a felső hangszórókra irányítja a magas frekvenciákat, így filmnézés, zenehallgatás vagy játék közben a legtökéletesebb hangzásban lehet részünk.

A rendkívül energiatakarékos, 64 bites A9X-es processzor lehetővé teszi olyan erős számításigényű munkafeladatok elvégzését is, amik azelőtt csak komoly asztali gépeken vagy laptopokon voltak elvégezhetőek. Így könnyedén megbirkózik akár a 4K-s videók szerkesztésével és renderelésével is. Az erőgépként is aposztrofálható iPod Pro használatakor a nagy teljesítményigényű játékok esetében az animációk és a részletes, élethű textúrák élménye is maximálisan kihasználható, a konzolos stílusú játékok előtt is megnyitva az utat.

Manapság már egy lépést sem teszünk kamera nélkül. Ha a kezünkben van az iPod Pro, akkor a fényképezőt, filmfelvevőt nyugodtan otthon hagyhatjuk, mert ezután az élményeinket a készülék páratlan iSight kamerájával rögzíthetjük. A 12,9-es modell 8Mpix / 1,2 Mpix, a 9,7 modell pedig 12 Mpix / 5 Mpix teljesítménye a 4K-s videók rögzítését (240 f/s) akár lassított felvételként is lehetővé teszi. A True Tone technológia gondoskodik arról, hogy bármely fényviszony mellett az elkészült képen vagy filmfelvételen a szereplők bőrtónusa is természetes legyen. A kifejlesztett technológia előnyeit a másik oldali FaceTime HD-kamera is kihasználja, így a szelfik és a videóhívások esetében is mindig a legszebb arcunkat mutathatjuk majd.

Utazásaink során az sem megvetendő, hogy ha nem súlyzókat kell magunkkal cipelnünk. A kisebb készülék 437 gramm, de a nagyobb is csak 713 gramm súlyú, ráadásul az alumínium unibody házba épített készülékek (6,1 mm / 6,9 mm) vékonyabbak, mint az iPhone 7.

Az önfeledt, vezeték nélküli FaceTime-ozásról a szolgáltatófüggetlen Wi-Fi Cellular gondoskodik, míg a 4G/LTE Advanced technológia másfélszeresére gyorsítja a mobilhálózati kapcsolatokat, így 150-300 Mb/s gyorsaság is elérhető az adathozzáférési díjcsomagtól függően. A készülék biztonságáról az ujjlenyomatunk gondoskodik, így nem kell fejben tartanunk a jelszót, hiszen az mindig kéznél van.

https://www.youtube.com/watch?v=5_pMx7IjYKE

Amennyiben elhatározzuk, hogy kedvesünket, családtagunkat vagy magunkat karácsonyra meglepjük egy iPad Pro-val, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem fogunk csalódni. Ha esetleg egy haragosunknak vennénk ilyen készüléket, garantálhatjuk, hogy a harag hamarosan elhárítatlan szeretetté alakulna át, tehát gondoljuk meg kinek, és legfőképpen hogy hányat vásárolnánk! A képlet biztos: iPad Pro = Boldog Karácsony!

 

Hozzászólások letiltva.

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑