2018. november 14-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánjának (Dr. habil varga László, PhD) meghívására plenáris előadást tarthattam „Könyvtár a földön, könyvek a felhőben” címmel. A 40 perces előadásom első részében bemutattam a 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Pécs városában átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületét, a benne található könyvtárak tereivel, tevékenységével. Az előadás második felében a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont digitalizálási törekvéseiről beszéltem. Bemutattam a Doktori Disszertációs repozitóriumot, elmondtam a működési elvét, beszéltem a szakdolgozati repozitóriumról, a PTE kiadásában megjelent periodikák archívumáról, a kialakítandó Oktatói Publikációs Repozitóriumról. Bemutattam a nyílt forráskódú szoftver, az Open Journal Systems (OJS) rendszerét, amely a tudományos, lektorált folyóiratok menedzselésének/megjelentetésének támogatását szolgálja, valamint a Digitália elnevezésű elektronikus könyvtárunkat is bemutattam. A plenáris előadásról a helyszínen videófelvétel is készült, melynek szerkesztett változata az alábbiakban megtekinthető. Tovább »
Kategória bejegyzései: PEA
Könyvtár a földön, könyvek a felhőben
4 előadás a könyvtári digitalizálás jelenéről és jövőjéről
2017. szeptember 26-án rendezte meg a Könyvtári Intézet K2-es munkacsoportja „A könyvtári digitalizálás jelene és jövője” című műhelynapját a „Korszerű könyvtár, korszerű szolgáltatások – K2 továbbképzési sorozat keretében. A műhelynapon a négy előadó között megtalálhattuk munkatársunkat is: Szeberényi Gábor (PTE Egyetemi könyvtár és Tudásközpont) Digitális tartalomszolgáltatások a Pécsi Tudományegyetemen címmel tartotta meg előadását. Az alábbiakban a műhelynapon elhangzott, a Videotórium.hu által közvetített előadásokat tekinthetik meg olvasóink. Tovább »
Digitália – E-könyvtár a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpontban
Az előadás első részében Ambrus Attila József (informatikus-könyvtáros) bemutatta a Digitália történeti előzményeit a könyvtárban, valamint ismertette a megvalósításhoz vezető tervezési fázisokat. Bemutatta a digitalizálással kapcsolatos munkavégzés menetét, technikai és személyi hátterét. Szót ejtett a Klimo Theca nevű és a WordPress-motor alatt működtetett elektronikus könyvtárról, valamint a modern kor szellemében megtervezett, 2017-ben elindított full text-es kereshetőséggel ellátott új Digitália megtervezéséről is beszélt. Tovább »
Hol keressem: Magyarországgal kapcsolatos történelmi dokumentumok
A hazai, hivatalos digitális dokumentumgyűjtemények között célszerű megkezdenünk a célzott kereséseket, ha Magyarországgal kapcsolatos történelmi dokumentumokat szeretnénk fellelni. Sok ingyenes lehetőség is rendelkezésre áll, így azokhoz általában könnyű a hozzáférés, ha megtaláltuk a számunkra szükséges tartalmat az interneten. Tovább »
A repozitórium fogalmi rendszere, minősítésének folyamata
A digitális megőrzés komoly probléma, amelyet a könyvtáraknak kezelniük kell. A nagy kérdés az volt, hogy hogyan lehet a távoli jövő számára is átmenteni azt a digitális információt, amelyet egyszerre fenyeget a technológiai elavulás és a tárolóeszköz tönkremenetele. Egyúttal az is tény volt, hogy a tudományos folyóiratokban közölt tanulmányok elérésének költségei jelentős mértékben akadályozzák a kutatást. A tudományos információk olcsó megosztását az internet tette lehetővé, úgy hogy felismerték, hogy azokat repozitóriumokban kell tárolni és szolgáltatni. Tovább »