A Miskolci Egyetem KöLM Tanácstermében zajló „A jövő könyvtára felé…” című előadássorozat keretében 2016. szeptember 27-én Holl András (informatikai főigazgató-helyettes, MTA Könyvtár és Információs Központ) tartotta meg előadását „A könyvtárak tudománytámogatási feladatai” címmel. Az előadást élőben is lehetett követni. Akik nem tudtak az eseményen jelen lenni, azok blogunkon az Ambrus Attila József (PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont) informatikus-könyvtáros által szerkesztett, vetített diaképekkel kiegészített verziót tudják megnézni. Tovább »
Címke: altmetrics
A könyvtárak tudománytámogatási feladatai
Olvasási idő: < 1 perc
Bibliometriai mérőszámok és vizsgálatuk a XXI. században — Andrea Michalek Research Intelligence című előadása az Elsevier 2017.06.08-ai webináriumán
Olvasási idő: 4 perc
Andrea Michaleknek, a Plum Analytics ügyvezető igazgatójának, illetve az Elsevier bibliometriával foglalkozó részlege alelnökének itt – az általa bemutatott prezentáció képeit felhasználva – ismertetett előadása azt a kérdést állította a középpontba, hogy egy mai kutatás során hol és milyen mérhető produktumok keletkeznek, illetve hogy ezeknek a becsatornázására milyen alternatív mérési törekvések bontakoztak ki az utóbbi években.