A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont DIGITÁLIA elnevezésű elektronikus univerzuma jelenleg már több ezer dokumentummal, több, mint félmillió lapoldallal szolgálja ki a kutatókat, oktatókat, hallgatókat és az érdeklődő felhasználókat. Tudnunk kell azonban, hogy ezek a dokumentumok nem maguktól állnak elő a rendszerben. Minden, a felületre feltett folyóiratszám vagy könyv mögött emberek: könyvtárosok, esetleg önkéntesek munkája található. A szkennelés monoton feladata, a szkennelt képoldalak méretezése, tisztítása, egyenesítése, vágása mellett célunk a kereshető szöveg kinyerése is. Maga a felület programfejlesztése is folyamatosan halad, köszönhetően a programozó informatikus kollégának. Ha minden zökkenőmentesen működik, akkor az a felhasználóknak általában természetes dolog, viszont nem minden felhasználó van tisztában azzal, hogy hogyan is zajlik egy digitalizálási folyamat, mi is történik, amíg a papírból elektronikusan olvasható dokumentum születik. Blogbejegyzésünkben nekik szeretnénk bemutatni a szkennelést követő folyamatot. Tovább »
Címke: Pécsi Tudományegyetem
Kétrétegű PDF készítése szerkesztéssel és karakterfelismeréssel
Könyvtár a földön, könyvek a felhőben
2018. november 14-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánjának (Dr. habil varga László, PhD) meghívására plenáris előadást tarthattam „Könyvtár a földön, könyvek a felhőben” címmel. A 40 perces előadásom első részében bemutattam a 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Pécs városában átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületét, a benne található könyvtárak tereivel, tevékenységével. Az előadás második felében a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont digitalizálási törekvéseiről beszéltem. Bemutattam a Doktori Disszertációs repozitóriumot, elmondtam a működési elvét, beszéltem a szakdolgozati repozitóriumról, a PTE kiadásában megjelent periodikák archívumáról, a kialakítandó Oktatói Publikációs Repozitóriumról. Bemutattam a nyílt forráskódú szoftver, az Open Journal Systems (OJS) rendszerét, amely a tudományos, lektorált folyóiratok menedzselésének/megjelentetésének támogatását szolgálja, valamint a Digitália elnevezésű elektronikus könyvtárunkat is bemutattam. A plenáris előadásról a helyszínen videófelvétel is készült, melynek szerkesztett változata az alábbiakban megtekinthető. Tovább »
Pillanatfelvétel # 3. – Informatika és vers?
Informatika és vers? Sokan úgy vélik, hogy az informatika ott jön be a képbe, hogy a versek felkerülnek az internetre. Az informatikus szó hallatán nem éppen humán beállítottságú ember jut eszünkbe. A következő 10 percben arról lesz szó, hogy ez nem ilyen egyszerű. Beszélgetőtársam informatikus, mégis verseket ír. Lehetséges ez? Az informatikusok mégsem kockák? Takács Ákossal a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont programozó-informatikusával beszélgetve megtudhatjuk, hogy az informatikus igenis ember, vannak gondolatai, érzései és alkalom adtán még verseket is ír! Tovább »
Pillanatfelvétel # 2. – Mit keres egy fiatal lány a fiúk börtönében?
Vajon mit keres egy fiatal lány a fiúk börtönében? Elárulom: nem fogolylátogatásra megy. Meglepő kérdés lehetne, ha nem foglalkozásra menne. Foglalkozásra a börtönbe? Ez már érdekesen hangzik. Ha hozzáteszem azt a szót, hogy biblioterápiás foglalkozás, mindent elmondtam. Sokszor halljuk ezt a szót, de igazából nem teljesen világos, hogy ez mit is jelent. Tovább »