November 29-én az MTA Könyvtár és Információs Központ 2. emeleti konferenciatermében rendezték meg a Tudománymetria: barát vagy ellenség? című eseményt amelyen Lovász Dávid és Milánkovics Róbert képviselték Könyvtárunkat. Az esemény apropóját az képezte, hogy Eugene Garfield 1963. november 30-án publikálta a Science Citation Indexet. A szervezők, a Digitális Bölcsészet folyóirat, az MTA Könyvtár és Információs Központ, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, ennek úgy állítanak emléket, hogy egy évente megtartandó nemzeti tudománymetriai napot alapítanak. Céljuk, hogy létrehozzanak egy olyan fórumot, ahol az ezzel a témával érintkezésbe kerülő szereplők meg tudják beszélni a közös dolgaikat. — Beszámolónkban az elhangzott előadások tartalmi kivonatát közöljük. A kiemelések olyankor a szerző érdeklődését tükrözik. Tovább »
Címke: REF
Beszámoló a Tudománymetria: barát vagy ellenség? című konferenciáról
Olvasási idő: 11 perc