A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a kialakult (COVID-19) járványhelyzet miatt kénytelen volt bezárni kapuit a nagyközönség előtt. A munka azonban nem állt meg, még ha ez a külső szemnek nem is mindig látható. Kollégáink rendületlenül dolgoznak, részben ügyeleti rendben, részben Home Office-ban. A beszerzések folyamatosak, és ezért a feldolgozás sem állhat meg. A zökkenőmentesebb oktatás és kutatás elősegítése céljából a teljes könyvtári hálózat ügyeleti beosztásaiban szolgálatot teljesítő kollégáink az oktatók szakirodalmi kutatásait, MTMT-adminisztrációját segítik, valamint az oktatók kérésére a felmerülő digitalizálási igényeket is teljesítik. A Digitália elektronikus könyvtárunk feltöltése is folyamatosan halad. „Esélyegyenlőség a könyvtárban. Digitalizált könyvek otthoni szövegjavítása” A teljes bejegyzés megtekintése
Hogyan rendszerezem az e-könyveimet?
Mivel az ismerőseim tudják, hogy nagyon szeretem az e-könyveket, ezért néha megkérdezik tőlem, hogy hogyan tudom rendben tartani a fájlokat? Hogyan találok meg bármit is? Erre egyszerű a válaszom: rendben tartom a merevlemezemen/felhőimben a könyveket. Ebben az írásban elmondom a számomra bevált gyakorlati lehetőségeket. Szerintem kétféle módszer létezik. (1) Az első a szorgalmasabbaknak való, (2) a második a lustábbaknak. Elárulom, hogy én a lustábbak közé tartozom. No, akkor nézzük… „Hogyan rendszerezem az e-könyveimet?” A teljes bejegyzés megtekintése
GyorsTipp: Hogyan tanítsak itthonról? (5. rész) – Vocaroo
Olvasási idő: < 1 perc
Ebben a videóban azt mutatom meg, hogy mindenféle előzetes regisztráció vagy beállítás nélkül, hogyan küldhetsz/fogadhatsz hanganyagot a tanártól/diáktól. A teljesen ingyenes webfelületen lehetőséged van egy előre elkészített hangfájl feltöltésére, de akár a felületen is rögzíthetsz hanganyagot, majd megoszthatod, akikkel szeretnéd. Ez a funkció például nyelvtanároknak/nyelvtanulóknak lehet nagyon hasznos, de azoknak is jól jöhet, akik csak üzenetet szeretnének elhelyezni ismerősük számára. Ha megnézted a videót, örülnék a lájkodnak és örülnék annak, ha a komment szekcióban lehelyeznél számomra egy a Vocaroo-val készített üzenete. | Elsősorban azoknak az érdeklődő oktatóknak, tanároknak, tanítóknak ajánlom ezt a videót, akik akár csak alapszintű informatikai ismeretek mellett sem félnek kipróbálni ezt az egyébként egyszerű táv-tanítási lehetőséget. „GyorsTipp: Hogyan tanítsak itthonról? (5. rész) – Vocaroo” A teljes bejegyzés megtekintése
GyorsTipp: Hogyan tanítsak itthonról? (4. rész) – Google Drive
Olvasási idő: < 1 perc
Ebben a videóban arról adok ízelítőt, hogy hogyan használhatod a Google Drive-odat a legegyszerűbben, ahhoz, hogy a hallgatóid/tanulóid a napi tananyag-feltöltéseidet egyszerűen „kézhez” kaphassák, és ne maradjanak el a tanulásban. Ez az általam vázolt, egyszerű megoldás nem kíván magas fokú számítástechnikai ismeretet, viszont sokat segíthet abban, hogy ne kelljen folyamatosan csoportos e-mail-eket küldened/kapnod. Elsősorban azoknak az érdeklődő oktatóknak, tanároknak, tanítóknak ajánlom ezt a videót, akik akár csak alapszintű informatikai ismeretek mellett sem félnek kipróbálni ezt az egyébként egyszerű táv-tanítási lehetőséget. A videó (már a hosszúsága miatt is) természetesen nem nyújt teljes körű beállítási útmutatókat, mert csak egy rövid ismertető bemutatása volt a célom. „GyorsTipp: Hogyan tanítsak itthonról? (4. rész) – Google Drive” A teljes bejegyzés megtekintése
GyorsTipp: Hogyan tanítsak itthonról? (3. rész) – Youtube
Olvasási idő: < 1 perc
Ebben a videóban arról lesz szó, hogy otthonról a youtube-on egy egyszerű webkamerával hogyan tudtok nagyon könnyen stream-et közvetíteni a hallgatóitoknak. Előnye ennek a módszernek, hogy szinte semmilyen technikai ismeret sem szükséges, nem kell programokat letölteni/telepíteni hozzá. Hátránya, hogy nem tudjátok megosztani a számítógépetek képernyőjét, így az arcotokon kívül nem nagyon tudtok diákat, ábrákat megmutatni a felvételen. A legelső részben bemutatott SlideShare segítségével viszont tudjátok irányítani a nézőiteket. Elsősorban azoknak az érdeklődő oktatóknak, tanároknak, tanítóknak ajánlom ezt a videót, akik akár csak alapszintű informatikai ismeretek mellett sem félnek kipróbálni ezt az egyébként egyszerű táv-tanítási lehetőséget. A videó (már a hosszúsága miatt is) természetesen nem nyújt teljes körű beállítási útmutatókat, mert csak egy rövid ismertető bemutatása volt a célom. „GyorsTipp: Hogyan tanítsak itthonról? (3. rész) – Youtube” A teljes bejegyzés megtekintése