Hétköznapi hősök – Beszélgetés Bánfai Bálinttal az egészségünkről és az elsősegélynyújtásról

Olvasási idő: 4 perc

Mit jelent valójában az egészség, és egyáltalán hogyan tudunk egészségtudatos felnőttekké válni? Milyen mentális gátjai lehetnek az elsősegélynyújtási hajlandóságnak? Hogyan tudunk hatással lenni arra, hogy a társadalom mit gondol gondol ezekről a kérdésekről? Többek között erre kerestük a választ a Kapocs a tudáshoz podcastünk tizenharmadik adásában vendégünkkel: Bánfai Bálinttal. 

 Tartsanak velünk!  “Hétköznapi hősök – Beszélgetés Bánfai Bálinttal az egészségünkről és az elsősegélynyújtásról” A teljes bejegyzés megtekintése

A fóbiák nyomában – beszélgetés Zsidó András Norbert pszichológussal

Olvasási idő: 8 perc

Tizedik epizódjával jelentkezik első születésnapját ünneplő kutatástámogató podcastünk, a Kapocs a Tudáshoz. Adásunkban első visszatérő vendégünket köszönthettük Zsidó András Norbert személyében, aki a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kognitív és Evolúciós Pszichológia Tanszék vezetője, a Visual Cognition and Emotion Lab alapítója és számtalan hazai, illetve nemzetközi munkacsoport tagja. Körüljártuk vendégünk főbb kutatási témáit, a figyelem és a fóbiák kognitív hátterének kérdéskörét, és többek közt olyan érdekes kérdésekre kerestük a válaszokat, hogy hogyan és miért alakulnak ki a fóbiáink. Beszélgettünk arról is, hogy András miképpen építette fel kivételesen sikeres kutatói pályáját, és természetesen kérdeztük a kutatásértékelésről és a tudománykommunikációról is. Adásunk végére pedig az is kiderült, hogy mitől fél a fóbiakutató.

“A fóbiák nyomában – beszélgetés Zsidó András Norbert pszichológussal” A teljes bejegyzés megtekintése

A marketing jedi oldala? – Beszélgetés Rácz-Putzer Petra közgazdásszal

Olvasási idő: 5 perc

Kapocs a tudáshoz podcastünk kilencedik adásának vendége Rácz-Putzer Petra, a Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézet adjunktusa, akivel többek közt a felelős marketing gyakorlatáról és kihívásairól, a kutatói márkaépítésről és a publikálással együtt járó kihívásokról beszélgettünk. Arról is kérdeztük vendégünket, hogy a generációkutatás aspektusai hogyan jelennek meg az oktatásban, a kutatói attitűdökben és a marketingben. De megismerkedtünk az Egyetem egyik zászlóshajó célkitűzésének, a fenntarthatóság témájának KTK-s megközelítésmódjával, és a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központtal is. 

Tartsanak velünk! 

“A marketing jedi oldala? – Beszélgetés Rácz-Putzer Petra közgazdásszal” A teljes bejegyzés megtekintése

Katonák és építők, avagy immunológia-biotechnológia mesterkurzus Balogh Péterrel

Olvasási idő: 6 perc

Kapocs a tudáshoz podcastünk nyolcadik adásában az Általános Orvostudományi Karról első vendégünket köszönthettük. Előző adásunkban a fizika tudományába nyerhettünk betekintést, amely a legelemibb, elképzelhetetlenül apró részecskéktől egészen olyan felfoghatatlanul óriási rendszerekig, mint a világegyetem, a minket körülvevő világ törvényszerűségeit kutatja. Akkor kifelé, most befelé utaztunk. Ezúttal az emberről volt szó, az ember immunrendszeréről, ami nem kevésbé komplex rendszer, és a működése legalább olyan titokzatos és lenyűgöző, mint a minket körülvevő világé. 

Prof. Dr. Balogh Péter immunológus, egyetemi tanár, a PTE Általános Orvostudományi Kar Immunológiai és Biotechnológiai Intézet intézetigazgató-helyettese volt a vendégünk. Az immunológia izgalmas és dinamikus világán kívül beszélgettünk a PTE egyik zászlóshajó célkitűzéséről: a biotechnológiáról, valamint az orvos- és élettudományok publikációs szokásain túl arról is, hogy mit kell tudni tavalyi Nobel-díjasunk, Karikó Katalin munkásságának tudományos jelentőségéről. 

 Tartsanak velünk!  “Katonák és építők, avagy immunológia-biotechnológia mesterkurzus Balogh Péterrel” A teljes bejegyzés megtekintése

„A fizika leginkább a legózásra hasonlít” – Beszélgetés Tóth György fizikussal 

Olvasási idő: 4 perc

2023. december 10-én vehette át Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért a fizikai Nobel-díjat. Emiatt úgy döntöttünk, hogy itt az ideje nekünk is megismerkedni a PTE-n folyó fizikai kutatások és eredmények egy fontos szeletével.

Hetedik adásunkban Tóth György fizikust, a PTE Természettudományi Kar Kísérleti Fizika Tanszék egyetemi docensét, a Szentágothai János Kutatóközpont Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócsoport munkatársát, a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagját láttuk vendégül. 

“„A fizika leginkább a legózásra hasonlít” – Beszélgetés Tóth György fizikussal “ A teljes bejegyzés megtekintése

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑