Katonák és építők, avagy immunológia-biotechnológia mesterkurzus Balogh Péterrel

Olvasási idő: 6 perc

Kapocs a tudáshoz podcastünk nyolcadik adásában az Általános Orvostudományi Karról első vendégünket köszönthettük. Előző adásunkban a fizika tudományába nyerhettünk betekintést, amely a legelemibb, elképzelhetetlenül apró részecskéktől egészen olyan felfoghatatlanul óriási rendszerekig, mint a világegyetem, a minket körülvevő világ törvényszerűségeit kutatja. Akkor kifelé, most befelé utaztunk. Ezúttal az emberről volt szó, az ember immunrendszeréről, ami nem kevésbé komplex rendszer, és a működése legalább olyan titokzatos és lenyűgöző, mint a minket körülvevő világé. 

Prof. Dr. Balogh Péter immunológus, egyetemi tanár, a PTE Általános Orvostudományi Kar Immunológiai és Biotechnológiai Intézet intézetigazgató-helyettese volt a vendégünk. Az immunológia izgalmas és dinamikus világán kívül beszélgettünk a PTE egyik zászlóshajó célkitűzéséről: a biotechnológiáról, valamint az orvos- és élettudományok publikációs szokásain túl arról is, hogy mit kell tudni tavalyi Nobel-díjasunk, Karikó Katalin munkásságának tudományos jelentőségéről. 

 Tartsanak velünk!  „Katonák és építők, avagy immunológia-biotechnológia mesterkurzus Balogh Péterrel” A teljes bejegyzés megtekintése

„A fizika leginkább a legózásra hasonlít” – Beszélgetés Tóth György fizikussal 

Olvasási idő: 4 perc

2023. december 10-én vehette át Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért a fizikai Nobel-díjat. Emiatt úgy döntöttünk, hogy itt az ideje nekünk is megismerkedni a PTE-n folyó fizikai kutatások és eredmények egy fontos szeletével.

Hetedik adásunkban Tóth György fizikust, a PTE Természettudományi Kar Kísérleti Fizika Tanszék egyetemi docensét, a Szentágothai János Kutatóközpont Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócsoport munkatársát, a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagját láttuk vendégül. 

„„A fizika leginkább a legózásra hasonlít” – Beszélgetés Tóth György fizikussal „ A teljes bejegyzés megtekintése

A kicsi zöld világok kutatója – Beszélgetés Farkas Judit kulturális antropológussal

Olvasási idő: 5 perc

A 2024-es évet megnyitva hatodik adásával jelentkezik kutatástámogató podcastünk, a Kapocs a tudáshoz, amelyben egyetemünk kutatóit kérdezzük a tudományos publikálás szerintünk legérdekesebb és legégetőbb kérdéseiről, illetve kutatói munkásságukról.

Legújabb adásunk vendége Farkas Judit kulturális antropológus, néprajzkutató, a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének egyetemi docense, a nemrég újraalapított Fenntartható Fejlődésért Szakkollégium vezető tanára, a Humán Környezettudományi Kutatócsoport társvezetője és a humánökológia szak szakfelelőse volt. Aktuális adásunk fókuszában a fenntarthatóság és az ökotudatosság állt.

„A kicsi zöld világok kutatója – Beszélgetés Farkas Judit kulturális antropológussal” A teljes bejegyzés megtekintése

MTA-JAVASLATCSOMAG – FÓKUSZBAN: A KUTATÁSÉRTÉKELÉS REFORMJA

Olvasási idő: 5 perc

Október végén látott napvilágot a Magyar Tudományos Akadémia weboldalán a Javaslatok a kifogásolható gyakorlatot folytató folyóiratok cikkeinek kezelésére címet viselő ajánláscsomag, amiről mi is részletesen beszámoltunk a blogon. Amellett, hogy a dokumentum számos olyan konkrét javaslatot tartalmaz, amely a predátor-gyanús és „szürkezónás” tevékenységek visszaszorítása érdekében született, a tudományos teljesítményértékelés reformjára is konkrét javaslatokat tesz: a DORA, a Leideni kiáltvány és a CoARA elveinek gyakorlati alkalmazását segítené elő a kutatásértékelésben. Blogposztunkban amellett, hogy a kutatásértékeléssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket igyekszünk Egyetemünk polgáraihoz közelebb hozni, az MTA-javaslatcsomag témánk szempontjából releváns részeivel is kiemelten foglalkozunk.

„MTA-JAVASLATCSOMAG – FÓKUSZBAN: A KUTATÁSÉRTÉKELÉS REFORMJA” A teljes bejegyzés megtekintése

LAKNI MINDIG KELL – Beszélgetés Medvegy Gabriella építésszel, a PTE Műszaki és Informatikai Kar dékánjával

Olvasási idő: 3 perc

A Kapocs a tudáshoz podcast-sorozat 5. részében vendégünk Prof. Dr. Medvegy Gabriella. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán egyetemi tanár, a kar dékánja. A PTE építészképzései mellett az Egyesült Államok-beli Denveri Állami Egyetem építészet minor programjának, valamint a Kínában található Hubei Technológiai Egyetem pécsi képzésének is felelőse. Munkásságát számos díjjal ismerték el: 2012-ben építőművészet kategóriában a Junior Príma Díjat nyerte el, 2020-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

„LAKNI MINDIG KELL – Beszélgetés Medvegy Gabriella építésszel, a PTE Műszaki és Informatikai Kar dékánjával” A teljes bejegyzés megtekintése

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑