Katonák és építők, avagy immunológia-biotechnológia mesterkurzus Balogh Péterrel

Olvasási idő: 6 perc

Kapocs a tudáshoz podcastünk nyolcadik adásában az Általános Orvostudományi Karról első vendégünket köszönthettük. Előző adásunkban a fizika tudományába nyerhettünk betekintést, amely a legelemibb, elképzelhetetlenül apró részecskéktől egészen olyan felfoghatatlanul óriási rendszerekig, mint a világegyetem, a minket körülvevő világ törvényszerűségeit kutatja. Akkor kifelé, most befelé utaztunk. Ezúttal az emberről volt szó, az ember immunrendszeréről, ami nem kevésbé komplex rendszer, és a működése legalább olyan titokzatos és lenyűgöző, mint a minket körülvevő világé. 

Prof. Dr. Balogh Péter immunológus, egyetemi tanár, a PTE Általános Orvostudományi Kar Immunológiai és Biotechnológiai Intézet intézetigazgató-helyettese volt a vendégünk. Az immunológia izgalmas és dinamikus világán kívül beszélgettünk a PTE egyik zászlóshajó célkitűzéséről: a biotechnológiáról, valamint az orvos- és élettudományok publikációs szokásain túl arról is, hogy mit kell tudni tavalyi Nobel-díjasunk, Karikó Katalin munkásságának tudományos jelentőségéről. 

 Tartsanak velünk!  “Katonák és építők, avagy immunológia-biotechnológia mesterkurzus Balogh Péterrel” A teljes bejegyzés megtekintése

KALAUZ A “JAVASLATOK A KIFOGÁSOLHATÓ GYAKORLATOT FOLYTATÓ FOLYÓIRATOK CIKKEINEK KEZELÉSÉRE” CÍMŰ MTA-DOKUMENTUMHOZ

Olvasási idő: 7 perc

Október közepén látott napvilágot a Magyar Tudományos Akadémia weboldalán a Javaslatok a kifogásolható gyakorlatot folytató folyóiratok cikkeinek kezelésére címet viselő ajánláscsomag, amely újabb fontos mérföldköve a tudományos világ hitelességének megőrzéséért zajló küzdelemnek. A dokumentumban az MTA által felállított bizottság olyan konkrét javaslatokat tesz a predátor-gyanús és „szürkezónás” tevékenységek visszaszorítása érdekében, amelyek Egyetemünk kutatói, és mindazok számára érdekesek lehetnek, akik publikációs tevékenységet folytatnak. Fontosnak érezzük, hogy a javaslatcsomag tartalmát közelebb hozzuk az egyetemi polgárokhoz. A gyors tájékozódás érdekében kérdések és válaszok formájában kiemeljük a szöveg legfontosabb megállapításait, és a benne foglalt ajánlásokat, javaslatokat. “KALAUZ A “JAVASLATOK A KIFOGÁSOLHATÓ GYAKORLATOT FOLYTATÓ FOLYÓIRATOK CIKKEINEK KEZELÉSÉRE” CÍMŰ MTA-DOKUMENTUMHOZ” A teljes bejegyzés megtekintése

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑