Könyvtár a földön, könyvek a felhőben

Olvasási idő: < 1 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 27.

2018. november 14-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánjának (Dr. habil varga László, PhD) meghívására plenáris előadást tarthattam „Könyvtár a földön, könyvek a felhőben” címmel. A 40 perces előadásom első részében bemutattam a 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Pécs városában átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületét, a benne található könyvtárak tereivel, tevékenységével. Az előadás második felében a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont digitalizálási törekvéseiről beszéltem. Bemutattam a Doktori Disszertációs repozitóriumot, elmondtam a működési elvét, beszéltem a szakdolgozati repozitóriumról, a PTE kiadásában megjelent periodikák archívumáról, a kialakítandó Oktatói Publikációs Repozitóriumról. Bemutattam a nyílt forráskódú szoftver, az Open Journal Systems (OJS) rendszerét, amely a tudományos, lektorált folyóiratok menedzselésének/megjelentetésének támogatását szolgálja, valamint a Digitália elnevezésű elektronikus könyvtárunkat is bemutattam. A plenáris előadásról a helyszínen videófelvétel is készült, melynek szerkesztett változata az alábbiakban megtekinthető. “Könyvtár a földön, könyvek a felhőben” A teljes bejegyzés megtekintése

4 in 1 databases you should check if you want to be an economist

Olvasási idő: 2 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 27.

.:. Magyarul ← .:. | Last year, the Library Database Portal | URL | was opened 27,162 times. It is providing access to more than a hundred databases containing Hungarian and international journals and eBooks for learning and research purposes even remotely through our proxy service | URL |. If you have not checked it yet and are doing economics studies, this article is for you! “4 in 1 databases you should check if you want to be an economist” A teljes bejegyzés megtekintése

4 in 1 adatbázis, amit érdemes megnézned, ha közgazdásznak készülsz

Olvasási idő: 2 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 27.

.:. in English ← .:. | Tavaly 27.162 alkalommal nyitották meg a könyvtári adatbázis portál oldalát | URL |, melyen több mint száz, a tanuláshoz, kutatáshoz megkerülhetetlen magyar és nemzetközi folyóiratot és e-könyvet tartalmazó adatbázishoz biztosítunk hozzáférést, proxy szolgáltatásunkon keresztül | URL | akár otthonról is. Ha még nem voltál a klikkelők között, és közgazdaságtudományi tanulmányokat folytatsz, neked szól ez a cikkünk! “4 in 1 adatbázis, amit érdemes megnézned, ha közgazdásznak készülsz” A teljes bejegyzés megtekintése

Fejleszd tovább a tudásod! 10/10.

Olvasási idő: 3 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 27.

Ismeretterjesztő cikksorozatunk utolsó részét azoknak ajánljuk, akik szeretnék alaposabban megismerni az Open Access Mozgalom törekvéseit | URL | annak érdekében, hogy a későbbiekben is ki tudják használni az open access nyújtotta publikálási lehetőségeket. Azoknak is javasoljuk elolvasását, akiket érdekelnek a predátor kezdeményezések | URL | típusai és ismertetőjegyei, illetve szeretnék elérni azt a szintet, amikor már önállóan is képesek felismerni a veszélyforrásokat. Ezeken túlmenően könyvtárunk tréningek és válogatott szakirodalom ajánlásával szeretne hozzájárulni eddig megszerzett ismereteid elmélyítéséhez. “Fejleszd tovább a tudásod! 10/10.” A teljes bejegyzés megtekintése

Publikálj open access úton agrártudományi folyóiratokban 10/09.

Olvasási idő: 2 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 27.

Cikksorozatunk előző részeiben bemutattuk az Open Access Mozgalom filozófiáját | URL |, felhívtuk a figyelmet a predátor kezdeményezések veszélyeire | URL | és leírtuk, hogyan tudsz könyvtárunk segítségével megbízható módon open access cikkeket publikálni. | URL | Most azokat az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelenő agrártudományi folyóiratokat gyűjtöttük össze, ahol él az open access megjelenés lehetősége. Ismerkedj meg kínálatunkkal! “Publikálj open access úton agrártudományi folyóiratokban 10/09.” A teljes bejegyzés megtekintése

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑