Utoljára frissítve: 2023. 11. 06.
A rövid nyári szünetet követően folytatódik kutatástámogató podcastünk, a Kapocs a tudáshoz, amelyben egyetemünk kutatóit kérdezzük a tudományos publikálás szerintünk legérdekesebb és legégetőbb kérdéseiről.
Harmadik adásunkban Kemenesi Gábor víruskutatóval, a Természettudományi Kar adjunktusával, a Szentágothai János Kutatóközpontban működő Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársával és a 2022-es Év Ismeretterjesztő Tudósa díj nyertesével beszélgettünk. Az adás első felében arról kérdeztük Gábort, hogy a hálózatosodott, nemzetközivé váló tudomány hogyan tudja kezelni a globalizált világunkat egyre látványosabban fenyegető veszélyeket, illetve bemutattuk, hogy milyen sokféle szerepet ölelhet fel egy tudományos pálya. Majd ismét fókuszba kerültek a publikációs ökoszisztémával kapcsolatos, a kutatókat foglalkoztató legfontosabb kérdések. Végigvezettük hallgatóinkat a víruskutatói munka állomásain, a terepi mintagyűjtéstől az eredmények publikálásáig, de a modellváltott egyetemek számára legkritikusabb kérdésről, az uniós forrásoktól való elesésről is beszélgettünk.
Fogadják sok szeretettel!
A Kapocs a tudáshoz podcast célkitűzései
A podcast célja, hogy a tudományos kommunikációban tapasztalható paradigmaváltás kapcsán hiteles információs fórumot biztosítsunk kutatóink számára. Szeretnénk, ha elindulna egy olyan, a tudományterületek határain átívelő párbeszéd az Egyetem kutatóinak részvételével, amelynek keretei között kellő mélységben tudnak beszélgetni a tudományos élet aktuális trendjeiről, és arról, hogy mit jelent a 21. században PTE-s kutatónak lenni.
Az előző adások felvételeit elérik a Youtube-csatornánkon, a megújult Kalauz Blogon és Spotify-on
A legújabb adás felvétele:
A legújabb adás felvétele: Beszélgetés Kemenesi Gáborral
Vendégünk: Kemenesi Gábor
Kemenesi Gábor víruskutató, a Természettudományi Kar adjunktusa, a Szentágothai János Kutatóközpontban működő Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársa és a 2022-es Év Ismeretterjesztő Tudósa díj nyertese. Fő kutatási területe az állatról emberre terjedő vírusok azonosítása és működésük megismerése. Kemenesi Gábor 2020-ban a COVID-19 világjárvány ideje alatt adott számos nyilatkozatával vált országos szinten ismert, aktív közszereplővé. Tudománykommunikátorként azóta is az egyik élharcosa az álhírek elleni küzdelemnek. A denevérkutatás mellett az invazív szúnyogfajok hazai térnyerésének vizsgálatával is foglalkozik. Részt vesz a Mosqito Alert és a hamarosan induló Rovar Piknik közösségi tudományos projektek lebonyolításában is.
Miről beszélgettünk?
Kutatási területek – vírusvadászat, víruskutatás
Beszélgetésünk elején arra vállalkoztunk, hogy átfogó képet alkossunk arról, hogy vendégünk mivel foglalkozik, melyek a fő kutatási területei. Ennek során megtudtuk, hogy Gábor a Szentágothai János Kutatóközpontban működő BSL-4-es szintű Virológiai Nemzeti Laboratóriumban a 2021-ben létrehozott Járványmegelőzési és Vizsgálati Kutatócsoport vezetője, ahol az állatokról emberre terjedő vírusok kutatása áll a középpontban. Ennek a tevékenységnek a fontosságát jól mutatja, hogy az emberi fertőző betegségek háromnegyede állati eredetű.
„Ha ismerjük az ellenséget, ami esetleg ránk várhat, az sokkal magabiztosabb helyzetből indítja az emberiséget, amennyiben tényleg kitörne a járvány az adott vírussal.”
Rákérdeztünk arra is, hogy milyen tevékenységet jelent a vírusvadászat, azaz mit csinál a víruskutató a terepen, és mi adja ennek a munkának a fontosságát. Nagyon érdekes képet kaptunk arról, hogy miért szükséges az, hogy a víruskutatók jelen legyenek a járványok kitörésének legforróbb pontjain, ott, ahol az emberi tevékenység és a természet találkozása a legszembetűnőbb, ahol megzavarjuk a stabil ökoszisztémákat. Megtudtuk, hogy a vírusok terepen történő begyűjtése és később elemzésük hogyan segíti működésük megismerését. Többek között az ilyen terepmunkának volt köszönhető az is, hogy a COVID-19 járvány idején már több mint húsz évnyi kutatási adat állt a tudósok rendelkezésére a SARS-CoV vírusokról.
Gáborék jelenleg a Nipah vírust kutatják, amelynek fő gócpontja a túlnépesedett Bangladesben található. Ez a vírus a WHO által közölt zoonotikus (állatokról emberre terjedő) vírusok toplistáján kiemelkedő helyet foglal el. Nem véletlenül, hiszen a megbetegedettek körében 70%-os a halálozási rátája. Azonban a pécsi víruskutatók érdeklődésének kereszttüzében nem csak ilyen messzi tájakon előforduló vírusok állnak, hanem például egy ebolához hasonló vírus is, amely Európában van jelen.
Virológus a pandémia alatt – COVID-19
A folytatásban arról beszélgettünk, hogy milyen volt a pandémia ideje alatt víruskutatónak lenni, milyen tanulságai vannak a járványkezelésnek, és vajon kijelenthetjük-e, hogy vége a járványnak, mi várható a későbbiek folyamán.
A virológia a COVID-járványnak köszönhetően került előtérbe. Ez a reflektorfény azonban a szakemberek számára sok felelősséggel is jár. Élet-halál kérdéssé vált, hogy az egyes országok tudományosan képzett kommunikátorai mennyire hitelesen tudják eljuttatni az üzeneteiket a lakossághoz. Ugyanis a világjárvány alatt derült ki igazán, hogy az emberek mennyire fogékonyak az álhírekre. Az interjúban az is szóba került, hogy sok közszereplő ezt meglovagolva saját céljai elérésére kezdte felhasználni az álhíreket. Ez pedig válsághelyzetben különösen veszélyes lehet.
„Nagyon sokáig mosolyogtam a laposföld-hívőkön vagy a gyíkember-hívőkön. Ez egy jó vicc szokott lenni. Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy a COVID alatt mindez már a mindennapi életünket érintette. Anyukámat meg a barátaimat azért kellett félteni, mert emberek butaságok után menve nem oltatták magukat, nem húztak maszkot, és a többieket veszélyeztették.”
Vendégünk szerint fontos tanulság, hogy küzdeni kell az olyan típusú kommunikáció ellen, amivel emberek tömegeit tévesztik meg, és el kell juttatni a lakossághoz a tudományosan megalapozott álláspontot. Ugyanakkor:
„Nincs vitának helye. Ezek az emberek nem hoztak igazi érveket a vitára. Ha megnyitjuk a PubMed-et vagy egy orvosi kereső-adatbázist ott nem fogunk olyan cikkeket találni, amelyek vitáznak azon, hogy létezik-e a vírus vagy nem. Ezek nem tudományos viták. Ha én leülök velük egy asztalhoz, akkor legalizálom az ő ötletüket.”
Az is következik a COVID-éra tapasztalataiból, hogy a tudománynak egyre nagyobb szerepet kellene biztosítani a globálisan jelenlévő problémák kezelésében (járványok, környezetvédelem, természeti katasztrófák), és hagyni kellene a tudósokat, hogy megépítsék a társadalmat megóvó falakat. Ehhez képest az látszik, hogy a legtöbb országban továbbra sem veszik komolyan a szakértők figyelmeztetéseit.
„A döntéshozók fellélegeztek a COVID után, és nem fogták fel ennek a hosszútávú jelentőségét. Nem fogták fel, hogy van még kint ezer olyan vírus, ami már jegyet váltott, és sorban áll ugyanerre.”
Vannak ugyan pozitív példák is, mint például Kanada, de alighanem a következő világjárványnál is a mostanihoz hasonló, reaktív válságkezelésre kell felkészülnünk.
Bár a pandémiát technikailag még nem tekinthetjük lezártnak, az elmondható, hogy a vészhelyzeti állapot megszűnt. Ebben a “nyugalmi időszakban” érdemes lehet a kataklizmákat kiváltó globális folyamatokra hangsúlyt fektetni. Globális, behálózott, klímaválságtól sújtott világunkban, amin 8 milliárd embertársunkkal osztozunk, és aminek ökoszisztémáját folyamatosan roncsoljuk, biztosan lesznek hasonlóan nagy intenzitású pandémiák, ezért nagyon fontos, hogy szociálpszichológus, társadalomtudós, klímakutató és virológus egyszerre dolgozzanak azon, hogy erre rányissák a társadalom szemét. Ugyanakkor a helyzet nem reménytelen:
„Én mindig azt mondom, hogy ez az emberiség hőskora. Mi lehetünk most a trójai hősök, nekünk kell ezt most megoldani. Nem lesz kellemes, de a kezünkben van most a lehetőség, hogy ezt emelt fővel és ügyesen megoldjuk valahogy. Én azt gondolom, hogy az emberiségnek és a tudománynak a technológiai képességei elég jók, ezért tudunk megoldást hozni. Láthattuk, hogy amikor szorul a hurok, akkor egész kreatívak tudunk lenni. Talán ez tartott minket még itt az elmúlt évezredekben. Én ebben azért bízok. De ehhez majd a többség kelleni fog, úgyhogy fogadjuk el a tudomány szavát, higgyünk a tudományban, mert az hozott el minket idáig. Segítsen át akkor minket ezen az időszakon is. Nagyon érdekes időszak lesz, csináljuk, nincs választásunk. Nem tudunk mást csinálni, csak csinálni, úgyhogy előre!”
Tudománykommunikáció
Abban mind egyetértettünk, hogy az álhírekkel szembeni védekezés egyik kulcsa az eredményesebb, a 21. századi lehetőségeket jobban kihasználó tudománykommunikáció lehet, hiszen a hírek közlésmódjának jelentős szerepe van az emberek gondolkodásmódjának alakításában. Ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy milyen közönséget lehet elérni és megszólítani, illetve mikor érdemes elkezdeni a kritikai gondolkodás fejlesztését.
Beszélgettünk arról, hogy vannak rétegek, amelyek elérhetetlenek a tudományos kommunikátorok számára. Ezeket az „önigazolási loopba” került tömegeket a későbbiekben leginkább az oktatási rendszer átfogó reformja tehetné fogékonnyá a tudomány igazságaira.
Egyértelmű, hogy napjainkban a tudománykommunikáció egyik leghatásosabb eszköze a közösségi média, azonban vendégünk arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek milyen árnyoldalai lehetnek: az emberek a kattintásvadász címek alapján válogatnak, és a rövid híreket szeretik olvasni. Ugyanakkor a tudományos féligazságok árthatnak a kutatók jóhírnevének.
Vendégünk azt is kiemelte, hogy a tudomány képviselői nem voltak felkészülve arra, hogy tömegeket szólítsanak meg a pandémia idején, ugyanakkor sok kutatótól idegen is ez a fajta feladat. Sajnos az akadémiai világ még nem készült fel arra, hogy ezeket a tevékenységeket figyelembe vegye és elismerje a kutatói munka értékelése során.
Közösségi tudomány
A tudományon kívüli világ megszólításának egy másik, egyre elismertebb módja a közösségi tudomány, melynek során a lakosság olyan ügyek mentén kapcsolódhat be egy-egy kutatásba, amelyek fontosságát a saját bőrén érzi. Ilyen az invazív, különböző trópusi betegségeket terjesztő szúnyogfajok magyarországi (és európai) jelenlétének monitorozására létrejött európai projekt is, amelybe Egyetemünk rovarok által terjesztett betegségekre szakosodó kutatócsoportja is bekapcsolódott (ennek tagja Kemenesi Gábor is). Külön blokkot szenteltünk a beszélgetés során a Kurucz Kornélia által vezetett kutatócsoport munkájának, és a hozzá kapcsolódó kezdeményezéseknek is. Könyvtárunk eddig is szívügyének tekintette a program nagyobb láthatóságát. Kurucz Kornéliával készített interjúnkat az alábbi linken érhetik el.
Követőink figyelmébe ajánljuk a kutatáshoz tartozó, már magyar nyelven is elérhető Mosquito Alert applikációt, amelyről sok érdekességet megtudhattunk a beszélgetés során. Az alkalmazással beküldött képek és adatok alapján a kutatócsoport nyomon követi az invazív szúnyogfajok térnyerését. Az eredmények pedig megtekinthetők a SzúnyogMonitor oldalon is. Kérünk mindenkit, aki fontosnak tartja ezt az ügyet, hogy küldjön be minél több képet, hiszen így alkothatnak a kutatók pontosabb képet a hazai és a páneurópai helyzetről is.
Beszélgetőpartnerünktől azt is megtudtuk, hogy egy új közösségi tudományos projekt, a Rovar Piknik van a láthatáron, amely a kémiai szúnyoggyérítés során elpusztuló rovarokról alkot majd képet, illetve megismerhettünk egy nagyon előremutató helyi kezdeményezést, a Pécsi Szúnyogot is.
Virológus – terepen, laboratóriumban, íróasztal mellett
Ebben a blokkban végigvezettük a hallgatókat egy virológus kutató mindennapjain. Kulisszatitkokat tudhattunk meg arról, hogy hogyan zajlik a mintagyűjtés és az adatok elemzése egy idegen országban.
“Általában helyi felderítőket is felbérelünk. A denevér szót elég sok nyelven ismerem már, ez az első, amit mindenhol megtanulok. A denevér Bangladesben badur. Ha megvannak a denevérek, akkor felmérjük mi is a helyszínt, és kitaláljuk, hogy hajnalban, mikor visszamegyünk, akkor pontosan mennyi fólia, milyen felszerelés kell. Hajnaltól mondjuk délig mintázunk, azután besietünk a laboratóriumba feldolgozni a mintákat. Közben engem lehet, hogy elrángatnak diplomáciai vizitekre. Az teljesen általános, hogy ott vagyunk a laborban, és valaki bejön. Ezeket jól kell tudni kezelni.”
Különösen érdekes és nem mindennapi információkat kaptunk arról is, hogy milyen diplomáciai protokolloknak kell eleget tennie egy külföldi kutatónak Bangladesben.
A terepkutatási etika egy nagyon fontos fogalmát, a tudományos kolonizáció vagy tudományos gyarmatosítás jelenségét is körül jártuk.
“Arról szól, hogy mondjuk én vagyok a nagy nyugati kutató, van egy kétmillió dolláros pályázatom kimegyek, fizetek filléreket a helyieknek, ők örülnek, hogy ismerkedhetnek, eszünk jókat, hazaviszem a mintákat, aztán jó nagyot publikálok a Nature-ben. Sokszor be se írom a helyieket, vagy beírom a köszönetnyilvánításba.”
Valamint ennek kapcsán megismerhettük a pécsi víruskutatók sokkal etikusabb megközelítésmódját is.
“Minket imádnak most Bangladesben, mert mondhatom, hogy megváltást hoztunk az amerikaiak után. Épp most panaszkodott a bangladesi kolléga, hogy már 40.000 minta van a Columbia Egyetemen, és nem férnek hozzá. Nyilván nem egyszerű visszaszállítani. A mi koncepciónk az, hogy kimegyünk a mobillaborral és helyben analizálunk. Olyan protokollokat fejlesztettünk, hogy helyben már a PCR és a genomszekvenálás is lemegy, tehát helyben “legyártjuk” nekik, ami az övék, és csak azt hozzuk el, amihez már BSL-4-es labor kell, mondjuk elhúzunk három csövet. A lényeg, hogy minden ott marad az ő hűtőjében, és ez egy nagyon fontos hozzáállás.”
A BSL 4-es laborok kapcsán igyekeztünk kihangsúlyozni annak a világszintű jelentőségét, hogy kutatóink számára 2017 óta rendelkezésre áll egy ilyen munkaállomás. A világon csak 63 ilyen laboratórium van, ahol a legveszélyesebb, halálos fenyegetést jelentő vírusokat a nemzetközi biztonsági protokollok szerint tudják vizsgálni a kutatók.
“Kizárólag ezekben a laborokban lehet olyan vírusokkal dolgozni, mint az ebola, mint a Nipah, mint a Lassa-láz, mint a Krími-kongói vérzéses láz. Dolgozni – mit jelent ez? Megtalálni a lehetséges gyógyszert, megérteni, hogy melyik receptoron át fertőz a vírus, megérteni, hogy pontosan hogy fertőz a vírus, megérteni, hogy hosszútávon mit okoz a vírus, anélkül, hogy ezt emberi eseteken kellene megfigyelni. Senki sem akar emberi eseteken megfigyelni, mert az járványt jelent.”
Ezt követően rátérünk a folyóiratkiadás árnyoldalaira, visszásságaira. Kemenesi Gábor konkrét példát hozott arra, hogy sokszor milyen méltánytalan helyzetbe hozzák a vezető folyóiratok is a szerzőket.
“Kristálytisztán megmaradt az élmény, hogy még visszadobták nekem a cikket, hogy két elütés van benne, javítsam ki. Azt hiszem, hogy másfél millióba bele kellene férnie annak a két betűelütésnek. Nem szakmai kérdésről volt szó. Ha a szakmai kérdés van, nyilvánvalóan javítom.”
Ennek ellenére nagyon sokat jelent egy cikk reputációja szempontjából, hogy hol jelenik meg. Vendégünk ezt úgy fogalmazta meg, hogy egy áruházban megvett márkátlan póló ugyanúgy takar, mint egy nagy márka terméke, mégis a töredékébe kerül. Ugyanakkor ezt nem mindenki engedheti meg magának, így közel sem kiegyenlített a versenytér.
Ezúttal sem kerültük meg az olyan megosztó témákat, mint az MDPI kiadót érintő bírálatok kérdésköre (akit bővebben érdekel a téma háttere, annak ajánljuk korábbi írásunkat). Kemenesi Gábor nagyon árnyalt, és megfontolásra érdemes véleményt fogalmazott meg a téma kapcsán. Szerinte az MDPI modellje sok szempontból úttörő, és bár sok jogos bírálat is éri (például a gyors lektorálás sokszor gyenge minősége miatt), ő lát benne potenciált. A kutatási eredmények gyors megjelentetése jót tesz a tudomány fejlődésének, de ehhez arra van szükség, hogy minőségi legyen a lektorálói munka.
Igyekszünk minél jobban megismerni és bemutatni hallgatóinknak a lektorálással kapcsolatos kutatói tapasztalatokat is. Gáborral arról beszélgettünk, hogy a tudomány megállna, ha nem lennének bírálók. Az előző vendégeinkhez hasonlóan ő is azt emelte ki hibaként, hogy a lektorok nem kapnak semmilyen elismerést a munkáért, amit így szabadidejükben, a szakmai elhivatottságuk miatt végeznek el. Emiatt történik meg az is, hogy hosszú és gyakran szimpátia alapú, „sztochasztikus” a bírálói vélemények megszületése.
“Még korai működéséből, PhD-hallgató koromból elraktam a leggonoszabb bírálataimat, és amikor a PhD-hallgatóim szomorúak, hogy hát milyen volt a bíráló, akkor odaadom nekik, hogy hát ne aggódjatok, tegyétek el emlékbe, és lépjetek túl rajta. Értsd és tudd az értékét a munkádnak. Ezt úgy fogod tudni, ha követed a szakirodalmat és képben vagy azzal, hogy te hol tudod magad elhelyezni.”
Kollaborációs hálózatok – Fókuszban a COST Action
Fontos részét képezte a beszélgetésünknek a nemzetközi együttműködések kérdésköre. A pécsi járványkutatók a kutatási témájuk miatt is kiterjedt kollaborációs hálózattal rendelkeznek, de az EU-s pályázati források alapítványi egyetemeket sújtó megvonása őket is nagyon érzékenyen érintheti, ugyanis ez olyan pályázati lehetőségeket érint, mint a Horizon, az Erasmus vagy a kifejezetten a kapcsolatépítést elősegítő COST Action, amelynek jelentőségéről podcastünkben sok szó esett. A szankciók lehetséges hatását a magyar tudományosságra vendégünk így fogalmazta meg:
“Olyan mintha Magyarországot lekapcsolnák az európai telefonhálózatról.”
Tehát az uniós pályázati források megvonása nemcsak azt jelenti, hogy jelentős pénzösszegektől esnek el a kutatók, hanem komoly együttműködéseket vág el. A magyarországi tudományos közösségek tulajdonképpen kiesnek a nemzetközi tudományos vérkeringésből, amelynek hatása beláthatatlanul súlyos.
“Most gondolhatja a hallgató, hogy jól van, szegény Kemenesinek meg a kollégáknak rossz, hogy nem találkoznak a barátaikkal, de az innovációt, a gazdaságot mind érinti ez. Egyszerűen leszakadtunk az Uniótól. Most van az a korszak, amikor az Unió is látja, hogy az uniós kutatási források nagy részét a nyugati országok vitték el, mert nekik volt sok referenciájuk. Most nagyon fókuszálnak a mi blokkunkra (Közép-Európa, Kelet-Európa és a balkáni régió). Mi most a kispadon fogunk ülni, amíg Szlovákia, Lengyelország, Románia, Horvátország el fogja vinni a nagy forrásokat, beleforgatják innovációba, leforgatják gazdaságfejlesztésben, beleforgatják abba, hogy Nature Communications-cikket írjanak, mi pedig itt fogunk állni, és ezt az egészet nézzük.”
Egyáltalán nem mindegy, hogy a háttérben álló politikai vita mikor és milyen módon rendeződik, sikerül-e ennek az ügynek a végére egy külön megegyezéssel pontot tenni. Mindenképpen összefogásra és gyors megoldásra lenne szükség.
Nyílt Tudomány Mozgalom a gyakorlatban – nyílt adatközlés
A COVID időszaka a Nyílt Tudomány Mozgalomban is áttörést hozott. Fellendült a preprint (megjelenés előtti, még nem lektorált kéziratok) szerverek, a kutatási adatportálok és a kollaborációs platformok használata. A podcastben arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a COVID miatt nőtt-e a népszerűségük.
“Amit látok az, hogy ezek a platformok ezek a kezdeményezések ott voltak, viszont nem volt mögöttük ennyi pénz. A COVID alatt minden kormány elkezdett költeni a járvány védelemre (az Unió, a nagy nemzetek, mindenki). Hirtelen lett pénz, hogy ezek még nagyobbak, még elérhetőek legyenek, úgyhogy igazából ez befektetés kérdése.”
Megismerkedtünk az EVAg névre hallgató globális együttműködési keretrendszerrel is, amelyen keresztül az Európai Unió abban segíti a víruskutatókat, hogy a vírusok kutatási célú megosztása gond nélkül, ellenőrzött körülmények között, egy központi rendszeren keresztül megtörténhessen, és ennek a költségeit állja is.
Nincs egységes álláspont a kutatók között sem a Nyílt Tudomány Mozgalom törekvéseit illetően. Sokan tartanak attól, hogy visszaélések áldozatai lesznek, ha megosztják a kutatási adataikat és eredményeiket. Ezzel kapcsolatban is megkérdeztük Gábor véleményét, aki elmondta, hogy az ő tudományterületén régóta bevett gyakorlat a vírus adatbankok használata és a preprintek megosztása. Utóbbi ráadásul a tudományban kialakult versenyhelyzet szempontjából is fontos, mert meggyorsítja a tudományos eredmények közzétételét. A tudomány fejlődésnek szempontjából mindenképpen hasznos dolognak tartja a használatukat.
Kutatásértékelés
A felvétel során több alkalommal is szóba került a teljesítményértékelés, de a beszélgetés vége felé közeledve mégis megkértük Gábort, hogy összegezze, hogy szerinte milyen változtatásokra lenne szükség a kutatók teljesítményének értékelése során. Szerinte a tudománykommunikáció egyre inkább előtérbe kerül a kutatók munkájában, ezért jó lenne, ha ez valamilyen formában elismerést kapna. A másik fontos dolog a preprint szervereken megjelent cikkek hatásának vizsgálata, például annak figyelembevétele, hogy egy megjelenés előtt kéziratot hányan töltöttek le vagy hivatkoztak.
Külföldi munkavállalás
A virológia felkapott kutatási terület lett a COVID óta. Ahogy a beszélgetésből is kiderült kutatóink meglehetőségen kiterjedt nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkeznek, az alapítványi egyetemektől történő uniós forráselvonások azonban megnehezítik a munkájukat. Többek közt emiatt is szerettük volna megkérdezni vendégünket arról, hogy foglalkoztatja-e a külföldi munkavállalás gondolata.
“A tudományban – és nem a vízumról meg a határellenőrzésről beszélek – nincsenek határok, nem egy nagy ügy elmenni külföldre, és ott kutatni. Itt valahogy a fiatal generációt, az én generációmat is érdekeltté kellene tenni, hogy itthon maradjanak, és ne csak hazaszeretetből. Egy termékeny táptalajt kell adni nekik a kutatáshoz, és akkor lesznek itt Nobel díjas kutatók, amikor ez megvan.”
Kemenesi Gábor kihangsúlyozta, hogy a forrást, amely a termékeny táptalajt biztosítja a magyar tudomány számára, jelenleg az EU-s források jelentik. Ezért is fontos, hogy gyorsan megoldódjon az uniós szankciók kiváltotta helyzet, amely valódi HUXIT-ot jelenthet a magyar tudományos közösség számára.
Zárszó
Harmadik adásunkat könnyedebb témákkal zártuk. Érdemes végig velünk maradni, mert megtudhatják, hogy miképpen fér bele ennyi minden Kemenesi Gábor idejébe, illetve hogy mi a véleménye víruskutatóként a népszerű The Last of Us című sorozatról.
Mi várható a folytatásban?
A sorozat következő részeiben is szeretnénk minél több tudományterület kutatóit megszólaltatni, ezért hamarosan újabb interjúkkal jelentkezünk. Ha nem szeretnének erről lemaradni, kövessék hamarosan megújuló kutatástámogató blogunkat, Spotify-csatornánkat és Facebook-oldalunkat is.
Amennyiben megírná véleményét az elhangzottakról vagy szívesen részt venne egy ilyen diskurzusban, esetleg megválaszolatlan kérdései vannak a témában, keressen minket nyugodtan az alábbi e-mail-címen: fekete.rita@lib.pte.hu.