A mesterséges intelligencia térnyerése a tudományos publikálás világát sem kerülte el. Az elmúlt években egyre több kutató fordult AI-eszközökhöz kéziratírás, szerkesztés vagy fordítás során. Blogposztunkban bemutatjuk, mire érdemes a szerzőknek figyelni az AI alkalmazásakor, hogyan viszonyulnak ehhez a különböző kiadók, és milyen irányelvek segíthetnek eligazodni ebben a gyorsan változó környezetben.
A jelenlegi helyzet
Az elmúlt néhány évben látványosan megnőtt a mesterséges intelligencia (AI) szerepe a mindennapi élet számos területén, így nem meglepő, hogy a tudományos világban is egyre többen fordulnak az AI alapú programokhoz segítségért, és használják ezeket az eszközöket tudományos szövegek megírására, szerkesztésére vagy akár ötletelésre. Ezek a megváltozott szerzői szokások azonban komoly kihívások elé állítják az akadémiai közösséget és a tudományos kiadókat is, amelyek igyekeznek kialakítani a megfelelő irányelveket és szabályokat – több-kevesebb sikerrel.
Éppen ezért napjainkban különösen fontos, hogy a kutatók és szerzők tisztában legyenek azzal, milyen módon és mértékben használható az AI egy-egy tudományos kézirat elkészítése során, hiszen az ilyen technológiák nem megfelelő vagy nem átlátható alkalmazása könnyen vezethet a kézirat visszautasításhoz, visszavonáshoz vagy akár súlyos etikai kérdésekhez is.
Weboldalunkon már elérhető egy részletes, kiadónkénti bontásban készült lista az AI használatra vonatkozó szerkesztői irányelvekről. Jelen blogposztban azonban ennél tágabb képet szeretnénk bemutatni: célunk, hogy egy közérthető áttekintést nyújtsunk arról, mire érdemes figyelni az AI tudományos célú használatakor – függetlenül attól, melyik kiadónál tervezi megjelentetni munkáját a szerző.
A Wiley kiadó teljes riportját ITT elolvashatja.
Mit tudunk biztosan?
Ahogy az már korábban említettük, az akadémiai világ is él a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel. Ennek részeként a tudományos folyóiratokat publikáló kiadók különféle irányelveket fogalmaztak meg annak érdekében, hogy szabályozzák az AI eszközök használatát a beküldött kéziratokban.
Nincsen azonban egyszerű dolga annak a szerzőnek, aki ezeket a szabályokat vagy iránymutatásokat követni próbálja. Minden kiadónak egyedi szabályai vannak, sőt, bizonyos esetekben még kiadón belül is több szabály van érvényben, és a folyóiratszerkesztőségek egyedi irányelveket fogalmaznak meg. Mindezek ellenére van néhány alapelv, amely szinte mindenhol megjelenik, és amelyekre minden szerzőnek érdemes figyelnie – függetlenül attól, hogy éppen hová készül beadni kéziratát.
Az első és talán legfontosabb ilyen alapelv, hogy az AI-t nem lehet szerzőként feltüntetni a kéziraton. Ennek oka, hogy a szerzőség felelősségvállalást jelent, a kutatás szellemi tartalmához való hozzájárulást és a publikáció következményeinek tudatos vállalását feltételezi – ezek teljesítésére pedig a mesterséges intelligencia képtelen. Ezért a mesterséges intelligenciát, vagy bármely arra épülő szolgáltatást nem lehet társszerzőként művünkben feltüntetni, még akkor sem, ha a kézirat készítésekor jelentős mértékben támaszkodtunk ezek használatára.
Mivel az AI nem lehet szerző, ezért ebből következik, hogy a mű teljes tartalmáért az emberi szerző felel. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az AI téves adatokat generál és ezeket a szerző felhasználja, akkor a felelősség a szerzőt terheli. Ez különösen fontos, tekintve, hogy bár az AI modellek egyre pontosabb információkat tudnak adni, az úgynevezett “hallucinációk” továbbra is jelen vannak a generált adatokban. Ebből adódóan rendkívül fontos az AI által generált tartalmak visszaellenőrzése és validálása, hiszen egy hibás adatokat tartalmazó publikációval saját megítélésünket ronthatjuk.
Egy másik gyakran visszatérő kulcselem a transzparencia kérdése. A kiadók elvárják, hogy a szerzők világosan dokumentálják, hogyan és milyen célra használták az AI-t. Néhány kiadó azt is meghatározza, hogy a publikáció mely részében kell feltüntetni az AI-használatot, a legtöbb kiadó azonban nem ad erre vonatkozó iránymutatást. Ezekben az esetekben a módszertani részben vagy a köszönetnyilvánításban érdemes megemlíteni, hogy mesterséges intelligenciát használtunk, attól függően, hogy milyen célból használtuk a szoftvert. A pontos dokumentáció nemcsak etikai, hanem gyakorlati szempontból is fontos: segíti a lektorokat és az olvasókat abban, hogy megértsék a kutatás hátterét és megbizonyodhassanak annak megbízhatóságáról.
A transzparencia kapcsán érdemes megemlíteni a dokumentáció pontosságának kérdéskörét is. Amennyiben generatív AI-t használunk, úgy érdemes nem csak a felhasználás célját, de annak pontos menetét is leírni, hiszen az úgynevezett feketedoboz-jelenség okán az AI által adott válaszok gyakran nem reprodukálhatóak. Ha dokumentációnkban megadjuk a használt prompt-ot, és ezt az ellenőrző lektorok újra felhasználják, akkor szinte biztos, hogy az eredetitől különböző választ fognak kapni. Ebből adódóan érdemes a promptot és a kapott választ is pontosan dokumentálni.
Végül érdemes figyelni a nemzetközi szervezetek ajánlásaira (mint a COPE vagy a ICMJE), mert sok kiadó ezen szervezetek irányelveit veszi alapul a saját irányelveik kialakításakor. Ezen felül ezek az ajánlások segíthetnek eligazodni akkor is, ha a választott folyóirat szabályai nem teljesen egyértelműek.
Mik a különbségek?
A felsorolt néhány alapelv ellenére, a mesterséges intelligencia tudományos publikációkban való használatának szabályai messze nem egységesek, és a szerzőknek érdemes tudatosítaniuk, hogy a kiadók közötti eltérések komoly hatással lehetnek arra, hogy mik a velük szemben támasztott elvárások.
Az egyik legfontosabb dolog amire figyelni kell, az a folyamatos technológiai változás. Az AI világának gyors fejlődése miatt a kiadók is rendszeresen frissítik az irányelveiket. Ami ma még elfogadott, az holnapra már módosulhat – ezért érdemes a kézirat leadása előtt mindig újra ellenőrizni, történt-e frissítés.
További nehézséget jelent a lokális szabályozás gyakorlata. Sok kiadó – például a Lippincott Williams and Wilkins – az egységes, általános irányelvek alkalmazása helyett minden folyóiratnak megadja a lehetőséget a saját irányelveik kialakítására. Ez azt jelenti, hogy még ugyanazon kiadó két lapja is teljesen eltérő elvárásokat támaszthat az AI használatával kapcsolatban. A szerzőknek tehát nem elég a kiadó nevét ismerniük – pontosan tudniuk kell, hogy az adott folyóiratra mely szabályok vonatkoznak.
A dokumentációval kapcsolatos elvárások szintén változóak. Van, ahol elegendő néhány mondat a módszertan leírásánál, míg máshol részletes beszámolót kérnek, sőt, előfordul az is, hogy meg van határozva, pontosan a szöveg melyik szakaszában kell feltüntetni az AI használatát. Ahogy korábban is említettük, érdemes a lehető legpontosabban dokumentálni az AI használatát, hiszen az erre vonatkozó elvárások is változhatnak.
És végül: vannak olyan kisebb- vagy független folyóiratok, amelyek egyáltalán nem rendelkeznek hivatalos állásfoglalással az AI használatáról. Ilyen esetekben ajánlott, hogy a szerző az átláthatóság elvét követve járjon el, vagy amennyiben kérdése van, akár felvegye a kapcsolatot a lap szerkesztőségével.
Az Elsevier felmérésének beszámolóját ITT elolvashatja.
Hogyan ellenőrzik az AI használatát?
Ahogy az AI eszközök egyre népszerűbbé válnak a kutatók körében, úgy jelennek meg a kiadói oldalon olyan eszközök, amelyek viszont a leplezett AI-használatot próbálják kiszűrni. Ezek az úgynevezett AI-detektorok (például a GPTZero, a Turnitin AI detektora vagy egyes kiadók belső fejlesztésű eszközei) automatikusan elemzik a szöveget, és megpróbálják megállapítani, hogy a szöveg generatív mesterséges intelligencia segítségével készült-e.
Ezek a szoftverek bizonyos nyelvi mintázatok alapján dolgoznak: statisztikai modellek segítségével elemzik a szöveg szerkezetét, a szóhasználatot, a mondatok hosszúságát, az ismétlődéseket és a szövegkoherenciát, és összevetik az eredményeket az AI által gyakran használt szövegjellemzőkkel. Valójában tehát ezek a detektorok nem azt nézik, hogy AI írta-e a szöveget, hanem hogy a szöveg hasonlít-e azokra a szövegekre, amelyeket generatív mesterséges intelligencia alkotott. Ez az ellenőrzési módszer azonban komoly problémákat okozhat a szerzőknek.
Az ilyen detektoroknak áldozatul eshetnek azok a szerzők, akik valamilyen idegen nyelven írják cikkeiket. Ilyen esetekben az ember hajlamos már megtanult és jól bevált kifejezéseket vagy egyszerűbb mondatszerkezeteket használni, ezeket azonban a rendszerek gyakran tévesen AI-eredetűnek érzékelhetik. Hasonló félreértések előfordulhatnak nagyon szűk tudományterületeken is, ahol a szakzsargon eleve ismétlődő formulákból áll.
Ezért is fontos, hogy a szerzők egyértelműen jelezzék, ha AI-t használtak, akkor is, ha csak a szöveg fordítására vagy nyelvtani javítására szolgáló programokat használtak, hiszen így elkerülhető, hogy a rendszer „lebuktassa” őket egy olyan használat miatt, amit amúgy is nyíltan vállalnának.
Ha mégis vita merülne fel, segíthet, ha meg tudjuk mutatni az írási folyamat korábbi lépéseit. Egy egyszerű verziókövetés (pl. Word „Változások követése” funkciója) vagy a kézirat korai vázlatai bizonyítékként szolgálhatnak arra, hogy a szöveg valóban emberi munka eredménye.
A Wiley kiadó teljes riportját ITT elolvashatja.
Mi az, amit szabad?
Sokan teszik fel a kérdést: ha annyi a megkötés, mégis mi az, amit szabadon használhatunk a mesterséges intelligencia eszköztárából? A jó hír az, hogy a legtöbb kiadó különbséget tesz az alkotó jellegű (generative) AI és a támogató jellegű (assistive) AI eszközök között.
A generatív vagy alkotó jellegű AI-jal kapcsolatban már említettük a legfontosabb pontokat (például a generált tartalom ellenőrzését és a dokumentáció jelentőségét), a támogató jellegű AI használata azonban elfogadottabb a kiadók részéről, hiszen itt nem tartalomgenerálásról, hanem segítő jellegű funkciókról van szó.
A helyesírás- és nyelvtani ellenőrzők használata általában nem okoz problémát, főleg nem akkor, ha a cél a szöveg tisztaságának és olvashatóságának javítása. Hasonlóan elfogadottak az AI-t is használó fordítóprogramok, amelyek a nem angol anyanyelvű szerzők esetében hatalmas segítséget jelenthetnek. Fontos azonban, hogy a szerzők mindig ellenőrizzék a fordítás pontosságát, és szükség esetén javítsák a szöveget.
Ugyanígy elfogadják a kiadók a mesterséges intelligencia alapú kéziratgondozó szoftverek – mint például az egyetemen is elérhető Paperpal – használatát, hiszen itt megintcsak támogató jellegű funkciókról van szó.
Egyre több hivatkozáskezelő-szoftver is kínál AI-alapú funkciókat – például a Zotero vagy az EndNote –, amelyek segítenek a szakirodalmi hivatkozások rendszerezésében és formázásában. Ezek természetesen szintén elfogadottak, hiszen a szöveg érdemi szerzője továbbra is egy ember.
A generatív eszközökhöz hasonlóan, ezeknek az eszközöknek a használatát is érdemes egyértelműen kommunikálni. Mivel az ezzel kapcsolatos elvárások kiadónként eltérhetnek, érdemes utánanézni az adott folyóirat irányelveinek. Ha nem egyértelműek a szabályok, jobb inkább “túlkommunikálni” a használt eszközöket, mint elhallgatni azokat: nevezzük meg pontosan, hogy melyik programot milyen célra használtuk (pl. „a kézirat végső változatát Paperpal segítségével ellenőriztük”). Ezzel biztosíthatjuk az átláthatóságot, valamint elkerülhetjük a későbbi félreértéseket is.
Mit rejt a jövő?
A mesterséges intelligencia használata – akár tudományos céllal, akár a mindennapokban – egy formálódó gyakorlat, és minden jel arra utal, hogy ez így is marad egy darabig. Az AI-integráció a tudományos publikálásban már most is túlmutat azon az egyszerű kérdésen, hogy „szabad vagy nem szabad” használni – a jövő talán inkább arról fog szólni, hogyan lehet felelősségteljesen, átláthatóan és etikus módon beépíteni ezeket az eszközöket a kutatói munkába.
A szabályozás jövője nagyban függ attól, hogy milyen új AI-eszközök jelennek meg, és hogy a kutatók milyen módon használják ezeket. Ha az AI használata körül sok lesz a visszaélés vagy a félrevezető gyakorlat, könnyen elképzelhető, hogy a kiadók szigorítanak a mostani viszonylag rugalmas szabályokon.
Bár vannak kísérletek az egységesítésre – például a COPE vagy az ICMJE ajánlásai ilyenek – jelenleg nincs olyan globális szervezet, amely minden nagy kiadóra egyformán hatna. A kisebb kiadók azonban várhatóan követni fogják a nagyobb szereplők példáját, így hosszabb távon valamiféle konvergencia is elképzelhető.
Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a szerzők naprakészek maradjanak, és kövessék a saját szakterületükhöz tartozó folyóiratok irányelveit. Ha pedig tanácsra lenne szüksége ebben a gyorsan változó környezetben – akár konkrét kérdése van egy folyóirat irányelveiről, akár csak bizonytalan abban, hogy egy adott AI-eszköz használata etikus-e, keressen minket bizalommal az authorsupport@lib.pte.hu e-mail címen, és mi szívesen segítünk!