A tudományos eredmények átláthatósága és a kutatások hitelessége mindig is az akadémiai szféra fontos célja volt. Ennek érdekében számos, a tudományos kommunikációt megújító kezdeményezés ismert. Így nyert teret a nyílt szakmai lektorálás intézménye (open peer review) is, amely a transzparencia jegyében alapjaiban értelmezi újra a bírálók és szerzők közti kommunikációt.
Noha a peer review viszonylag régóta a tudományos minőségbiztosítás alapköve, már a 2000-es évek elején voltak olyan hangok, amelyek kritikus szemmel tekintettek annak gyakorlatára, és a módszer hiányosságaira hívták fel a figyelmet. A hagyományos modell korlátai miatt szükségessé vált a rendszer újragondolása; ez a reformgondolat vezetett el a nyílt szakmai lektorálás módszertanának kidolgozásához.
Blogposztunkban bemutatjuk, mit takar a nyílt lektorálás fogalma, milyen változtatásokat hoz a hagyományos módszerhez képest, és milyen előnyökkel vagy kihívásokkal járhat a kutatói közösség számára.
A hagyományos lektorálás
Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent a nyílt szakmai lektorálás, először érdemes röviden áttekinteni, hogyan működik a hagyományos peer review. A szakmai lektorálás a tudományos közlés egyik legfontosabb minőségbiztosítási lépése, amely során független szakértők megvizsgálják a publikálás előtt álló kézirat tartalmát, módszertanát és következtetéseit, hogy felmérjék annak érvényességét, tudományos megalapozottságát és eredetiségét. A folyamat során a bírálók visszajelzéseket adnak a szerzők számára; egy bíráló akár azonnal is elfogadhatja vagy elutasíthatja az általa lektorált cikket, de gyakoribb, hogy javaslatokat tesznek a szöveg javítására, pontosabbá tételére.
A hagyományos rendszert érő kritikák tárgya elsősorban a módszer átláthatatlansága. A folyamat jellemzően zárt, a bírálók többnyire anonim módon dolgoznak, így a szerzők és az olvasók sem látják, pontosan milyen érvek alapján születik meg egy-egy döntés. Ez a módszer a bírálók felelősségérzetét gyengítheti.
A zárt peer review-t két fő típusra bonthatjuk az alapján, hogy mely szereplők maradnak anonimak a folyamat során. A single-blind, azaz egyoldalúan vak bírálat könnyen különböző torzításoknak adhat teret – például annak, hogy a „nagy nevű” szerzők vagy intézmények előnyben részesüljenek kevésbé ismert kutatókkal szemben, hiszen itt a szerző kiléte a bírálók számára ismert. A double-blind, vagyis kettős vak bírálat esetén ennek kockázata elméletileg nagyon csekély, ugyanis mindkét fél személyazonossága titkos. Ennek ellenére szűkebb kutatási területeken – megadott hivatkozások és stílus alapján – gyakran név nélkül is felismerhető egy-egy szerző.
Gyakori probléma a folyamat lassúsága is: a bírálók túlterheltsége miatt egy cikk elbírálása hónapokig, de akár egy évig is eltarthat, ami különösen a gyorsan fejlődő tudományterületeken jelent nagy gondot. Emellett sokan kifogásolják a publikációs torzítás jelenlétét, vagyis azt, hogy a folyóiratok elsősorban „pozitív” eredményeket közlő tanulmányokat részesítik előnyben, miközben a negatív vagy nem szignifikáns eredmények gyakran publikálatlanok maradnak. Mindez együtt azt a kérdést veti fel, hogy a jelenlegi rendszer a tudományos közlemények minőségét és megbízhatóságát valójában mennyire tudja biztosítani.
Mint korábban említettük, ezekre a problémákra válaszul terjedt el a nyílt szakmai lektorálás – röviden OPR – gyakorlata, amely a továbbiakban posztunk fókuszát képezi.
Mi az open peer review?
Az open peer review, azaz nyílt szakmai lektorálás nehezen ragadható meg egyetlen, pontos definícióval. Inkább egy gyűjtőfogalomként értelmezhető, amely minden olyan lektorálási modellre kiterjed, ahol a folyamat minden vagy néhány eleme – például a bírálók kiléte, a vélemények vagy a szerkesztői döntések indoklása – nyilvánosan hozzáférhető. Ezen adatok publikussá tételével például a tudományos értékelés átláthatóságának növelése, a tudomány iránti bizalom erősítése, illetve a kutatói közösségen belüli konstruktív párbeszéd elősegítése is lehetségessé válik.
Nyílt bírálat a gyakorlatban
Az értékelés folyamata sokféleképpen le tud zajlani; a konkrét módszer kiadónként vagy akár folyóiratonként is változhat, attól függően, hogy a nyílt lektorálás elemeinek mekkora részét kívánják saját módszertanukba beépíteni.
A BioMed Central (BMC) kiadó, amely a Springer Nature kiadói csoport tagja, a 2000-es évek óta alkalmazza sikeresen az OPR-t. Először orvosi folyóirataiknál kezdték el a megjelent cikkekhez tartozó szakmai értékeléseket publikálni, azóta pedig többször kiterjesztették és fejlesztették az általuk alkalmazott modellt.
Az F1000 kiadó szintén az élen jár nyílt lektorálás terén. Náluk egy post-publication modell alapján zajlanak a bírálatok. Ez annyit tesz, hogy a cikk egy előzetes vizsgálaton megy keresztül, amely során a szerkesztők ellenőrzik, hogy az megfelel-e az alapvető formai és etikai követelményeknek – még a szakértői értékelés megkezdése előtt publikálásra kerül. Ez a módszer lehetővé teszi a kutatások azonnali megtekintését és hivatkozását, miközben jelzi, hogy a cikk a tudományterület szakértőinek véleményezésére vár.
A Frontiers ugyancsak egy Open Access publikálásra szakosodott kiadó, ahol az értékelési és publikálási folyamatot a mesterséges intelligencia használatával egészítették ki. A beérkező tudományos közleményeket először átfuttatják saját AI asszisztensükön (AIRA), így ellenőrizve a kéziratot, például plágiumszűrés és etikai megfelelőség szempontjából. Ezt követően – amennyiben a cikk megfelelt vizsgálaton – veszi kezdetét a független bírálati szakasz, amely során a bírálók egymástól és a szerzőktől függetlenül értékelik a kiadványt egy standardizált értékelő sablon alapján. Ha ez a folyamat lezajlott, egy online fórum nyílik meg, ahol a szerzők és a bírálók közvetlenül tudnak üzeneteket váltani a kézirattal kapcsolatos meglátásaikkal kapcsolatban. Amennyiben a cikk minden fázison átesett és elfogadásra került, a bírálók neve nyilvánosan megjelenik a publikált közlemény mellett.
Néhány további kiadó, amely az open peer review valamely változatát alkalmazza:
A peer review feketedoboz-jellegének megszüntetése
A szakmai lektorálás nyílttá tételének egyik legfőbb előnye az elszámoltathatóság megteremtése. Mivel a véleményezők tudják, hogy érvelésük a teljes tudományos közösség számára elérhető lesz, ez természetes módon ösztönzi őket az alaposabb, tárgyilagosabb és konstruktívabb hangvételre. Ez a transzparencia jelentősen csökkenti az elfogultság vagy a személyes érdekek mentén születő döntések előfordulását, hiszen minden kritika nyilvános ellenőrzés mellett zajlik. A folyamat így nem csupán szűri a kutatásokat, hanem egyfajta minőségbiztosítási garanciát is nyújt az olvasók számára, akik pontosan láthatják, milyen kérdések merültek fel a kézirattal kapcsolatban, illetve, hogy a szerzők hogyan reagáltak azokra.
Továbbá, mivel a szakértői vélemények is publikálásra kerülnek és önálló, hivatkozható, szakmai portfólióba beépülő teljesítménnyé válnak, a kutatók már lektorálási tevékenységükért is elismerést kaphatnak. Ez a láthatóság növelheti a bírálók motivációját és elősegítheti, hogy a véleményezési folyamatra ne láthatatlan tehertételként, hanem értékes szakmai teljesítményként tekintsen a tudományos világ.
Emellett a nyílt rendszer nem csak a tudományos publikációk minőségét biztosítja, hanem felgyorsítja az információáramlást is, lehetővé téve, hogy a közösség már a korai fázisban be tudjon kapcsolódni a szakmai vitákba, elmozdítva a tudományt egy demokratikusabb, nagyobb együttműködést tűrő és igénylő irányba.
Az előnyök mellett azonban érdemes megemlítenünk az OPR lehetséges hátrányait is. Az egyik legfőbb nehézséget az okozza, hogy még napjainkban is sokan vonakodnak attól, hogy nevüket és véleményüket nyilvánosan vállalják, szakmai következményektől vagy személyes konfliktusoktól tartva. Ez megnehezítheti a szerkesztők dolgát a megfelelő bíráló megtalálását illetően, ami akár a publikációs folyamatot is meghosszabbíthatja.
Mivel a vélemények névvel jelennek meg, bizonyos bírálók esetében az öncenzúra veszélye is fennállhat; előfordulhat, hogy finomabban fogalmaznak és elhallgathatják a keményebb kritikáikat. Ez a megközelítés torzíthatja a bírálatok hitelességét, tehát ezeket a véleményeket, illetve az erre hajlamos bírálókat ki kell szűrni publikálás előtt, amely feladat szintén a szerkesztőkre nehezedik.
AI a nyílt szakértői értékelésben
Napjainkban a mesterséges intelligencia már csaknem elválaszthatatlan a modern tudományos platformoktól. A korábban említett Frontiers kiadó egy jó példa az AI használatára a publikációs folyamat kezdeti lépéseiben. Azonban nem csak a kézirat formai és etikai átvilágítását könnyíthetik meg ezek az eszközök, hanem – a Prophy AI-hoz hasonlóan – a bírálók kiválasztásának terhét is levehetik a szerkesztők válláról. A Prophy algoritmusa ugyanis nem csak kulcsszavakra keres, hanem elemzi a teljes szöveget, majd összeveti azt többmillió kutató publikációs múltjával és szakértői profiljával, így azonosítva a legmegfelelőbb szakértőket az adott közlemény lektorálására.
Bár bizonyos feladatok megkönnyítésére és felgyorsítására jó eszköz lehet az AI, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberi ítélőképesség helyettesítésére nem alkalmas. A mesterséges intelligencia nem képes a kritikus gondolkodásra, így hatványozottan sebezhető a tudományosan megalapozatlan, de stilisztikailag meggyőző publikációkkal szemben.
A jövőben valószínűleg egyre több AI eszköz jelenik majd meg a tudományos lektorálás területén, azonban ezek nagy eséllyel továbbra is támogató funkciót fognak ellátni. A lektorok és a szerkesztők igénybe vehetik az AI-t asszisztensként, azonban a végső döntések meghozatala és a felelősségvállalás ezentúl is a bírálók, illetve a szerkesztők feladata marad.
A jövő standardja – Hogyan tovább?
A Web of Science adatai is igazolják, hogy az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a nyílt bírálatok száma. Míg 2019-ben csupán 326 olyan publikáció jelent meg, amely kiadói felkérésre készült nyílt értékeléssel rendelkezik, addig ez a szám 2024-ben a 15.000-et, 2025-ben pedig a 22.000-et is meghaladta.
Az OPR napjainkban már nem csak technikai újításként, hanem egy kulturális normaként van jelen a tudományban. A módszer ugyan nem tökéletes, nem egyenlő az elfogultság teljes kiküszöbölésével és nem jelenti azt, hogy innentől minden szerző jól fogja fogadni a publikációikra érkező kritikákat, azonban a folyamat nyíltsága miatt ezekre az esetekre és az esetleges atrocitásokra nagyobb figyelem terelődik. Ami a zárt rendszerben észrevétlen maradhatott, az a nyílt modellben már következményeket vonhat maga után. Ez a transzparencia pedig biztosítja, hogy minden tudományos szereplő törekedjen az etikus cselekvésre a publikálási folyamat során.