Hogyan készíthetünk rövid szövegből mp3-at?

Olvasási idő: 2 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 23.

A könyvtárban az egyik olvasó azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy hogyan tudna egy általa a szövegszerkesztőben készített, rövid szöveget mp3-ba lementeni. A feladat azért is volt kényes, mert egy angol nyelvű szövegről volt szó, ezért a kiejtés helyessége is elsődleges szempont lenne. Mivel a Google translate szövegdobozában elhelyezett 5000 karakternél nem hosszabb szöveget a rendszer fel is tudja olvasni, ezért úgy gondoltam, hogy a felolvasásból a hálózati folyamat során elkészül egy átmeneti hangfájl, amit talán el is tudunk valamilyen módon csípni.


Iratkozz fel a youtube csatornára: https://goo.gl/qwA9bt

Hogyha egy rövid szöveges anyagból mp3-at szeretnénk magunknak gyártani, akkor látogassuk meg a Translate.google.com oldalt. Állítsuk be az értelmezendő szöveg nyelvét, majd az adott szöveget, ami nem haladhatja meg az 5000 karaktert, másoljuk bele a szövegdobozba.

Nyomjuk meg az F12 funkcióbillentyűt, vagy ha ez nem működik, akkor próbáljuk meg a Ctrl+U billentyűkombinációval előhozni a videóban, a képernyőn látható panelt. Ezen a panelen nekünk a „Hálózat” fülre lesz szükségünk, és azon belül a „Média” nevű mezőre.

Ezután kezdjük meg a szövegboxban lévő szöveg felolvastatását a box bal sarkában lévő hangszóróra való kattintással. A megnyitott panelban az éppen aktuális hálózati forgalmat követhetjük figyelemmel. Láthatjuk, hogy a fordító tartományában megjelentek gif típusú image és mpeg típusú média fájlok. Minket most az mpeg típusú fájlok érdekelnek. Amennyiben a fájloknak van mérete, úgy a legnagyobb méretű lehet számunkra érdekes. Példánkban ez a 44,06 kb-os fájl lesz az. Válasszuk ki az egerünkkel azt a sort, amelyikben ez a fájl található, majd jobb egér gombbal kattintsunk a sorra. Ekkor a megnyíló boxban válasszuk ki az „URL másolása” nevű funkciót.

Miután kimásoltuk a kiválasztott fájl linkjét, nyissunk egy új ablakot, vagy másoljuk be a linket a Ctrl+V billentyűkombinációval a böngészőnkbe. Ekkor megnyílik a böngészőbe beépített hanglejátszó alkalmazás és elkezdi lejátszani a hangfájlt.

Kattintsunk jobb egérgombbal a lejátszó felületére, majd az ekkor megnyíló boxban válasszuk ki a „Hang mentése más néven” nevű lehetőséget, és mentsük le mp3-ban a hangfájlt. Ezután már szabadon lejátszhatjuk a merevlemezünkről a hanganyagot, amikor csak kedvünk tartja, vagy amíg le nem töröljük. Rövid szövegből ezzel a megoldással bármely népszerű böngészővel, hasonló módon tudunk gyorsan, egyszerűen mp3-at készíteni.

Hozzászólások letiltva.

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑