NetworkShop 2017 – Szubjektív szemmel

Olvasási idő: < 1 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 23.

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a HUNGARNET Egyesület társszervezésében 2017. április 19-21. között huszonhatodik alkalommal került megrendezésre a legrangosabb hazai számítógép-hálózati konferencia NETWORKSHOP 2017 néven. A rendezvény házigazdája a Szegedi Tudományegyetem volt az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) épületében.

Az évek során ez a rendezvény a hazai számítógép-hálózati, informatikai, és tartalom-szolgáltatói élet közös hazai tanácskozásának legrangosabb szakmai eseményévé nőtte ki magát. Itt találkozhatnak e rohamosan fejlődő terület technológiájának, alkalmazásainak kutatói, fejlesztői, valamint a gyártók, a szolgáltatók és a felhasználók.

A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont egy nyolc fős delegációval (Ambrus Attila József, Csehné Kardos Zita, Csóka-Jaksa Helga, Hamburger György, Kókay Péter, Szalai László, Szeberényi Gábor, Takács Ákos) vett részt a három napos konferencián. A rendezvényen munkatársaink három témában tartottak előadást (Ambrus Attila J. – Szalai László: Digitália – E-könyvtár a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpontban; Takács Ákos: Docker tapasztalatok: problémák, küzdelem és sikerek; Csóka-Jaksa Helga – Szalai László: Egyenlősdi a könyvtárban – a Kalibra beosztás kezelő szoftver bemutatása.

Az alábbi, mobiltelefonnal készült felvételekkel a három nap eseményeit rögzítettük!


Iratkozz fel a youtube csatornára: https://goo.gl/qwA9bt

Kapcsolódó oldalak:

Az előadások felvételei (Videotorium.hu)
A Networkshop 2017 konferencia oldala (Niif.hu)
Intrejú Kokas Károllyal a konferenciáról (U-szeged.hu)
Takács Ákos beszámolója a konferenciáról (It-sziget.hu)

Hozzászólások letiltva.

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont | 2023

Fel ↑