Utoljára frissítve: 2023. 06. 22.
A Pivot a Pécsi Tudományegyetemen előfizetett ProQuest által szolgáltatott egyedülálló finanszírozási és kutatói profil adatbázis információaggregátora, amely a világ minden részéről összegyűjti és kereshetővé teszi az elérhető finanszírozási forrásokat, valamint kutatói profilokat. Frissítés naponta történik. Az aggregátor előnye, hogy a kutatók, kutatói csoportok egy helyen találják meg az anyagi forrásokat és a lehetséges nemzetközi kutatási partnereket. Rövid összefoglalásunkban megpróbáljuk bemutatni hogy kik és mire használhatják az adatbázist.
Az adatbázisban elérhető finanszírozás összességében 33 milliárd dollárnyi forrást jelent, amelyek 50%-a az USA-ból származik, de teljesen lefedi az EU Horizon 2020 forrásait, valamint ausztrál, ázsiai és európai országokból származó lehetőségeket is tartalmaz.
A kutatásra szánt összegek körülbelül az összes forrás 60%-át teszik ki, valamint ösztöndíjak, utazási költségek, kisebb összegű lehetőségek is szerepelnek itt. Állami, magánszektorbeli, alapítványi és nemzetközi kiírók (89 országból megközelítőleg 11,500 szervezet) programjai is megtalálhatóak és külön kereshetőek az adatbázisban.
Az adatbázis másik része a kutatói profilok összessége, amelyek száma mára 3 milliónál több a világ 75 országából. Az adatbázis előfizetés keretében érhető el és lehetőség van az előfizető intézmény kutatóinak a profilok feltöltésére is.
Minden kutatói profilhoz automatikusan ajánl az adatbázis finanszírozási lehetőségeket, ezért érdemes a profilokat feltölteni és folyamatosan frissíteni. A kutatók számára azért hasznos, mert az adatbázis segíti az új finanszírozási lehetőségek egyszerű feltárását; a finanszírozási lehetőségek és kutató partnerek egy adatbázisban szerepelnek; egyszerű az adatbázis használata; az információ a finanszírozási lehetőségekről megosztható, közölhető a kollegákkal is.
Az egyetemeknek azért hasznos, mert az adatbázis biztosítja a helyi és nemzetközi kapcsolatok, együttműködések kialakításának a lehetőségét; felgyorsítja a kutatási folyamatot, egyszerűsíti a kutatói csapat összeállítását és a megfelelő forrás megtalálását; az egyetemen folyó kutatásokat láthatóvá teszi.
A pályázati irodáknak azért hasznos, mert adminisztrátorként felhívásokkal, különféle üzenetekkel intézményen belüli határidőkkel, beállításokkal egyszerűen koordinálható a kutatók, oktatók önálló munkája; a kutatást előkészítő adminisztrációs munkát és további kutatási munkákat proaktívan támogatja; könnyen beállítható, installálható és használható az adatbázis, így az irodának nem kell betanítással sok időt töltenie; minden finanszírozási kategóriát számba vesz; elemzésekkel és beszámolókkal egyszerűen nyomon követhető és kiszámítható az adatbázis hatékonysága és megtérülése.
A Pécsi Tudományegyetem nemrégiben előfizetett a ProQuest által szolgáltatott PIVOT adatbázisra (http://pivot.cos.com), mely a PTE tartományaiból és az Egyetemi Könyvtár által üzemeltetett proxy segítségével otthonról is (http://lib.pte.hu/adatbazisok) elérhető.
REGISZTRÁCIÓ:
A lap jobb felső sarkán található SIGN UP fül segítségével lehet regisztrálni, ahol a name mezőbe az egyetemen használt polgári névvel kell regisztrálnia, egyetemi email cím és a tetszőleges jelszó mellett ki kell választani az intézményt (UNIVERSITY OF PECS), majd ezt követően aktiválni az email címre érkezett regisztrációt.
Aktiválás után be kell jelentkezni (LOG IN – e-mail cím a felhasználói név, és a regisztrációkor rögzített jelszó) és rákattintani a jobb felső sorban a felhasználói névre, majd a legördülő menüben a „Claim profile” segítségével lehet a felhasználói profilt bővíteni. Érdemes nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy minél több kulcsszó legyen megadva a saját szakterületre vonatkozóan, mert az alapján könnyebb testhezálló pályázatkiírást találni.
További PTE-s információ a PIVOT adatbázissal kapcsolatban: Bányai Zsófia (banyai.zsofia@pte.hu. mellék: 18522) .:. a.a.j. .:.