Beszámoló a Tudománymetria: barát vagy ellenség? című konferenciáról

Olvasási idő: 11 perc

Utoljára frissítve: 2023. 06. 27.

November 29-én az MTA Könyvtár és Információs Központ 2. emeleti konferenciatermében rendezték meg a Tudománymetria: barát vagy ellenség? című eseményt amelyen Lovász Dávid és Milánkovics Róbert képviselték Könyvtárunkat. Az esemény apropóját az képezte, hogy Eugene Garfield 1963. november 30-án publikálta a Science Citation Indexet. A szervezők, a Digitális Bölcsészet folyóirat, az MTA Könyvtár és Információs Központ, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, ennek úgy állítanak emléket, hogy egy évente megtartandó nemzeti tudománymetriai napot alapítanak. Céljuk, hogy létrehozzanak egy olyan fórumot, ahol az ezzel a témával érintkezésbe kerülő szereplők meg tudják beszélni a közös dolgaikat. — Beszámolónkban az elhangzott előadások tartalmi kivonatát közöljük. A kiemelések olyankor a szerző érdeklődését tükrözik.

 

Soós Sándor: Tudománymetria és/vagy kutatásértékelés?

Az első előadó, Soós Sándor az MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztályáról fogalmi tisztázásra vállalkozott, hogy a tudománymetria és a kutatásértékelés összemosása ellen szót emeljen. Amellett érvelt, hogy a tudománymetria egy multidiszciplináris tudomány, amellyel kapcsolatban mind az akadémiai köztudat publikációs statisztikák előállítására, mind a döntéshozói felfogás kutatásértékelésre, mind a kutatói közvélemény tudományos teljesítmény mérésére kihegyezett megközelítésmódja téves(en leszűkítő). A tudománymetria a tudomány kvantitatív elemzése, amely a tudomány összes aspektusát vizsgálja, nem pusztán a tudománykommunikációt méri. A tudomány szerveződésének dinamikája, struktúrái is érdeklik, amellett, hogy a tudományos teljesítmény modellezése és mérése is a feladatát képezik.

A kutatásértékelés és tudománymetria viszonyában mutatkozó visszásságok szerinte arra vezethetők vissza, hogy a kutatásértékelésre alkalmas eszközök megjelenése korábbra tehető, mint a tudomány módszertanának kialakulása. A tudománypolitikai nyomás, valamint az adatellátottság, később a nagy piaci szolgáltatók jelenléte, maguk után vonták az eszközök nem szükségszerűen szakértői felhasználását. A professzionális bibliometria mellett a laikus (citizen) bibliometria is folyamatosan jelen van.

Mindez szakértői részről nem maradt válasz nélkül. Az elmélet és a – sokszor azt nem ismerő emberek által űzött – gyakorlat kettősségét felszámolandó keletkeztek az olyan kiáltványok, mint a Leideni Kiáltvány (Leiden Manifestum). Ebben olyan pontok szerepelnek, mint hogy a kvantitatív és kvalitatív értékelésnek (elsősorban a peer-reviewt értik alatta) egymást támogatva kell jelen lenniük, illetve hogy figyelembe kell venni az egyes tudományterületek eltérő publikációs és idézési szokásait. Óvakodni kell attól, hogy a rendszer alkalmazkodjon a mérőszámhasználathoz, ne fordítva. A tudománymetristák foglalkoznak az egyes tudományterületi eredmények összemérhetőségének kérdésével is (relatív mutatószámok használata mellett érvelnek), de arra is felhívják a figyelmet, hogy ezeknek a szakterületeknek már az elhatárolása is komoly empirikus problémát jelent.

Soós hozzászólt a „nagy Impakt Faktor-mizéria” kérdésköréhez is. Véleménye szerint nem annyira az IF-ral van baj, mint annak használatával, értelmezésével. Egyéni, kutatói szinten alkalmazva (ez ellen pl. a DORA kiáltvány kelt ki) szerinte egészen mást mér, mint amire kitalálták: egyfajta publikációs stratégiát. Mivel fordított korreláció mutatható ki a folyóiratok elfogadási rátája és az IF között, ezért szerinte mégiscsak van egyfajta minőségmérő szerepe, mert ezeknek a cikkeknek meglehetősen komoly szűrőrendszeren kell átmenniük (kapuőr-elmélet).

További irodalom a témában

 

Borsi Balázs: Tudománymetria és benchmarking: házasság szerencsés csillagzat alatt?

Az Eszterházy Károly Főiskoláról, közgazdász-innovációkutató háttérrel érkező előadó a benchmarking sok mindenre ráhúzható módszertana felől igyekezett a tudománymetriát más oldalról megközelíteni. A benchmarking az általa használt definíció szerint alázatos beismerése annak, hogy valaki jobb valamiben, illetve egy törekvés arra, hogy megnézzük, miért jobb, és szándék arra, hogy legalább olyan jók legyünk. Abban hasonlít a tudománymetriához, hogy sokszor nehezen összehasonlítható dolgokat igyekszik mégis összehasonlítani, illetve egymáshoz viszonyítva értékelni.

A benchmarking alapelveiről szólva Borsi kiemelte, hogy abban fontos a teljesítmény és azt lehetővé tevő gyakorlat megkülönböztetése úgy, hogy figyelemmel vagyunk a kontextusra. Célja a tanulás, javítási lehetőségeket keres, és törekszik rá, hogy olyasmiket hasonlítson össze, amik összehasonlíthatók. Szerinte a tudománymetria művelése során is fontos lenne, hogy a teljesítmény mellett a gyakorlathoz köthető különbségmagyarázók és a kontextus is a vizsgálat tárgyát képezzék, mert így van lehetőségünk a dolgok mélyére ásni, és megelőzhető ezáltal, hogy egy pillanatképből elhamarkodott következtetéseket vonjunk le.

 

Szentpéteri Márton — Gyenge Zsolt: Valódi értékek a tudományban

A MoME-ről érkező kutatók egy felhasználói-„áldozati” perspektívából közelítettek a tudománymetriát mint társadalmi jelenség felé. A tudománymetria gyakorlati alkalmazását azzal vádolják, hogy a tudományosság álcája mögé bújik, de valójában nem a tudomány belső logikáját követve működik. Nem a saját szempontjaik szerint méri a tudósokat. Ideológiavezérelt, a neoliberális, szélsőséges kapitalizmus eszköze, amelyet a tömegessé vált felsőoktatás privatizálása, a tudományos szektor kiszervezése során hatékonyan használnak.

Az előadók rámutattak arra, hogy a tudománymetria nem hatást, hanem a tudományterületen belüli befolyást mér, és alapvetően a tudományos elit önreprodukcióját hivatott elősegíteni. A centrum-periféria egyenlőtlenségét egyáltalán nem mérsékeli, sőt, arra használják, hogy ezt általa is konzerválják.

Továbbra is ugyanolyan nehéz bekerülni a fontos hálózatokba, és negatívak a tartalmi következményei is. Fragmentálódáshoz vezet a publikációs nyomás. Az elszaporodó lapok között minimális a párbeszéd, kevés a horizontális hivatkozás. A könyvek alulértékeltek, nagyívű munkák helyett inkább csak esettanulmányok publikálásában érdekeltek a szerzők.

Véleményük szerint alapvető kapitalizmuskritikára lenne szükség, mert a tudománymetria csak tünete ennek a globális válságnak, de a kvalitatív értékelések, az Open Access preferálása vagy az IF eltörlése üdvös volna.

További irodalom

 

Péter Róbert: Tudománymetria a (digitális) bölcsészet szemszögéből

A digitális bölcsészet és tudománymetria közötti kapcsolódási pontokat kereső előadás első fele a bölcsészettudományok hátrányos helyzetének feltárására fókuszált. Az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetében dolgozó előadó kiemelte, hogy a nemzetközi, profitorientált tudományos adatbázisokban aránytalanul kevés a bölcsészettudományi publikációk aránya. Ennek részben az is az oka, hogy a bölcsészek jelentős része nemzeti nyelven publikál. A tudományterület kutatói által preferált monográfiák, tanulmánykötetek kevésbé jelennek meg az adatbázisokban. Természettudományos modelleket nyomnak rá a publikációs és idézési szokásaik tekintetében is eltérő bölcsészet- és társadalomtudományra. Az MTMT a tudományos teljesítmény egyedüli indikátora, és abban sokféle tevékenység nem elszámoltatható (a digitális bölcsészek szempontjából kiemelt fontosságú adatbázisépítéssel kapcsolatos munkák mellett a nemzetközi projektekben, konferenciákon, bizottságokban való részvétel került említésre). Kitért a Hirsch-index problematikusságára, valamint a negatív hivatkozások kérdésére is. Utóbbi kapcsán hangot adott annak a véleményének, hogy a kontextus vizsgálatára létrehozott mesterséges intelligencia talán megoldást jelenthet.

Brit példán keresztül mutatja be, hogy azért léteznek olyan kutatásértékelési modellek is, amelyek figyelembe veszik a tudományterületi különbségeket, és a szövegek ellenőrzésére fektetik a hangsúlyt, nem a citációs adatokra. Náluk az értékelési szempontok között megjelenik az eredetiség, a jelentőség és a precizitás is. A tudományos produktumokat súlyozzák, figyelembe veszik a nemzetközi hatást, az új, innovatív és kreatív eredményeket is értékelik.

Péter Róbert szerint a digitális bölcsészet komoly hasznot hozhat a tudománymetria számára is. A természetes nyelvfeldolgozás, a metaadatok pontosítása és gazdagítása, a témamodellezés, a szöveg-újrafelhasználás kiszűrése vagy a hálózatelemzés mind-mind olyan eszközök, amelyeket hatékonyan lehetne ezen a területen is használni.

 

Vida Zsófia: Puha és kemény tudományok viszonya a tudományos térben

Az MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztályáról érkező előadó a hasonlóságot, kapcsolódási pontokat középpontba helyezve a tudománymodellezés módszerének használatát vizsgálta a társadalom- és a természettudományok közötti viszony láthatóvá tétele érdekében. Azt kutatta, hogy milyen földrajzi, társadalmi, kognitív tudományos terek szerveződnek ezeken a tudományterületeken, milyen formái és mintázatai vannak a kutatói együttműködéseknek, milyen kapcsolatban állnak egymással az egyes tématerületek. A Web of Science tudományterületi kategóriáit alapul véve, az adatbázisban kutatva kereste, hogy a közgazdaságtudomány és a természetföldrajz területén mely tématerületek jelentik a kapcsolódási pontokat.

Vizsgálatai alátámasztották, hogy a társadalomtudománynál ritkábbak a társszerzős cikkek, illetve hogy a természettudományok abszolút felülreprezentáltak az ilyen adatbázisokban, ezért felhívta a figyelmet a lokálisan fontos kutatások jelentőségére.

 

Szekció végi vita

A vita legérdekesebb felvetése Demeter Mártoné volt, aki szerint a kvalitatív értékelések egy „urambátyám világhoz” vezetnek. Szerinte ezeknek akkor lenne értelmük, ha a doktori védésekhez hasonló transzparenciát lehetne elérni. Jelenleg hiába van ugyanis peer-review, ha nincs garancia arra, hogy a szerkesztők nem hoznak önkényes döntéseket. Gyenge Zsolt szerint azonban a kvantitatív méréseknél is ez a helyzet, csak az objektivitás álarca mögött.

 

Rusvai Mónika: A bölcsészettudományok monstruitása

Az MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztályán dolgozó előadót az a kérdés foglalkoztatta, hogy miképpen tehető értékelhető, megfigyelhetővé, átláthatóvá a bölcsészettudomány. Meglátása szerint ez a tudományterület ellenáll a természettudományos metriának, pont ezért érdekes a tudománymetria számára. A kulturális szörnyelmélet felől közelítve a bölcsészet a szörny, ami kategorizálhatatlan, átlépi a határokat, megszegi a szabályokat, de pont a kihágásai miatt segíthet újraértelmezni a valóságról alkotott fogalmainkat.

Tapasztalatai szerint a számszerűsítési igény, és a – vele kapcsolatban felmerülő – hasznosság kérdése az, ami a bölcsészek számára ijesztővé teszi a tudománymetriát, pedig az sokkal többről is szólhatna: önreflexióról. Szerinte fontos lenne jobban megismerni a saját tudományterületünk szerkezetét, hogy ennek segítségével tudjunk magunkról releváns megállapításokat tenni. Ennek része lehet a tudománytérképezés, a szerzőcsoportok beazonosítása, szerzőközi kapcsolatrendszerek, intellektuális bázis (kulcspublikációk) kijelölése.

A tudományterülettel kapcsolatos tudománymetriai problémák felsorolása nagy átfedést mutatott Péter Róbert megállapításaival. Újdonságként előkerült viszont annak a kérdése, hogy a bölcsészettudományok esetében nem alkalmazhatóak a rövid, 1-3 éves időablakok. Ezek a természettudományoknál elegendőek ahhoz, hogy beálljon az idézettségi ráta, itt nem. Továbbá a releváns szakirodalom a bölcsészeknél lassabban évül el, itt nem szükségszerűen a legújabb források a legfontosabbak.

Megoldási javaslatból kettőt is említ. Az egyik értelmében a kemény tudományok metriáját kellene úgy formálni, hogy az alkalmazható legyen a puha tudományokra is, míg a másik amellett emel szót, hogy az SSH (Social Sciences and Humanities) tudományoknak saját mérésmódszertanra van szükségük, amely figyelembe veszi a működésükből adódó jellegzetességeket (lassú tudomány és kíváncsiság alapú kutatás). Mindkét típusra hoz példákat is. Az elsővel kapcsolatban Ahlgren kutatását említi, amely két filozófiai témát vizsgál, és amelybe filozófusokat is bevontak abból a célból, hogy reflektáljanak az így kapott eredményekre, a témák ismerőiként kíséreljék meg az anomáliák magyarázatát. Ez a fajta együttműködés akár más területen is célravezető lehetne.

Rusvai szerint túl kellene lendülni végre a hasznosság problémakörén, és inkább a struktúra kérdéseivel foglalkozni, mert ez lehetőséget teremt arra, hogy új dolgokat fedezzünk fel.

További irodalom

 

Lantos Edit: Egyszerű esettanulmány

Lantos Edit, az MTA Könyvtár és Információs Központ munkatársa szerzői nézőpontból közelítve azt mutatta be, hogy egy kevésbé frekventált művészettörténeti témával (20. század második felének templomépítészete) foglalkozó kutatónak milyen nehézségekkel kell megküzdenie (idézők „vadászata”, potenciálisan számításba jövő folyóiratok adatbázisokban történő indexáltságának alacsony foka, adattisztítás fontossága a Scopusban vagy más adatbázisokban…).

 

Demeter Márton: Tudománymetria: minőségbiztosítás vagy retorikai fegyver? Tudománymetriai mérések felhasználása a tudományos és közéleti diskurzusban

A globális tudástőke felhalmozás és tudományszociológia felől közelítő, NKE ÁNTK Társadalmi Kommunikáció Tanszékes kutató először arról ejtett szót, hogy a kirekesztő és nem egyenlő feltételeket biztosító globális tudástermelési piacon, ahol – a Bourdieu: State nobility című művében megfogalmazottak szerint – az elit megtartani igyekszik a demarkációs vonalakat a plebsszel szemben, milyen stratégiákkal élhetnek a hátrányos helyzetben lévő magyar kutatók. Ő a „faltörő kos technikát” emelte ki, amelynek értelmében magas impaktú helyekre bekerülve, ott kell kifejtenünk a véleményünket, ahol ezt a nemzetközi tudományos élet meg is hallja.

Azt vallja, hogy ugyan valóban elnyomó, kizsákmányoló és elitista rendszerekről beszélünk, de ez nem jelenti azt, hogy potyautasként kell viselkednünk! Potyautasok alatt azokat a kutatókat érti, akik a tudománymetriai tájékozottság alacsony szintjét kihasználva igyekeznek előnyre szert tenni versenytársaikkal szemben. Azt is hozzátette, hogy sokszor nehéz eldönteni, pont a nagyfokú tájékozatlanság miatt, hogy például egy predátor folyóiratban publikáló szerző „kókler vagy csaló”.

Az, hogy a tudománymetriai ismeretek gyérek, további káros következményekkel jár. Ez teszi lehetővé, hogy a különböző értékeléseket mindenki a saját szájíze szerint használja fel. De ha tisztázva is lennének az ideális kritériumok, ez is csak akkor hozna valódi változást, ha ezeket be is tartatnák. Ehhez viszont átláthatóságra van szükség. Akkor fog a teljesítmény dönteni az önérdek helyett, ha mindenkivel szemben ugyanazok az elvárások, és transzparens a rendszer.

További olvasmányok

 

Nagy Gyula: Tudománymetria egy tudományegyetemen

Ő az SZTE könyvtárosaként az adott rendszeren belül keres megoldásokat. A korábban elhangzottakra reagálva amellett érvelt, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományok láthatósága szempontjából elképzelhető stratégia, hogy a magyar folyóiratok megjelenjenek a nagy adatbázisokban. Azonban ettől nem egy űrlap kitöltése választja el a magyar tudományos folyóiratok túlnyomó többségét. Számos olyan minőségi elvárást is támasztanak velük szemben, amelyeknek jelenleg nem tudnak megfelelni. Erről bővebben Sasvári Péter és Urbanovics Anna tanulmányában olvashatunk. Szerinte ezen kívül informetriai/informatikai megoldások alkalmazásával egyfajta saját adatbázis építése is megoldást jelenthet.

A tudományegyetemi létből adódó multidiszciplináris megközelítés kihívására adott válaszuk a Szerzői Eszköztár oldaluk. Egyébként pedig Nagy szerint egyfajta proaktív szemlélet jellemzi a könyvtárat. Erre példaként hozza a konferencián is elhangzó szerzői igényekre is reflektáló profiltisztító szolgáltatásukat. Tavaly egyfajta pilot keretein belül 1-2 hónap alatt 4-5 kolléga végigment a Scopusban kb. 4000 SZTE-hez affiliált szerzőn, és első körös profiltisztítást, profilösszevonást elvégeztek, amely a súlyosabb hibák javítására terjedt ki.

Nagy Gyula a szűkös erőforrásaik dacára úgy érzi, hogy történt egyfajta pozitív elmozdulás mind az MTMT-hez, mind a tudományos publikálás egészéhez történő hozzáállás terén. A szerzők tudatosabbá váltak, sőt, egy részük azt is felismerte, hogy mindez akár hasznos is lehet a számukra. Szintén pozitívum, hogy nőtt a kutatók által kezdeményezett feltöltések száma a publikációs repozitóriumukba. Igaz, ezt nagyban előmozdította, hogy a szegediek az Open Access-támogatást, valamint a lektori szolgáltatásukat is MTMT és publikációs repozitóriumi feltöltöttséghez kötötték. Ezen kívül igyekeznek folyamatosan vonzóbbá is tenni a Contentát. A közelmúltban alternatív metrikákhoz kapcsolódó mutatókat is bekötöttek a publikációs repozitóriumba a Dimensions és az Altmetrics szolgáltatóktól.

 

Szekció végi vita

A szekciót követő beszélgetés talán legfontosabb kérdésköre az volt, hogy érdemes-e olyan saját adatbázisokat építeni, amelyekről Nagy Gyula beszélt, vagy célszerűbb az olyan nagy nemzetközi rendszerekhez kapcsolódni, amelyek például a CrossRef-es DOI-kon alapulnak. Erre az új vonalra, amelyet a Dimensions is képvisel, Bilicsi Erika is felhívta a figyelmet, mondván egyre több ingyenes adatbázis van, amely ezeket a DOI-kat „eszi be”. Dér Ádám azonban arra is rávilágított a nagy kiadók eddig úgy tűnik, megtorpedózhatják a hivatkozáslisták nyilvánossá tételét.

 

Dér Ádám: Alternatív mérési módszerek

Régóta tematizált probléma, hogy a tudománynak demonstrálnia kellene a hasznát a társadalom felé. Ennek kapcsán időről időre az is felmerül, hogy új indikátorokra van szükség, a különböző értékelő testületeknek jobban tekintettel kell lenniük a társadalmi hasznosulásra. Előremutató példaként említhető a REF (Research Excellence Framework), azaz a brit kutatásértékelési rendszer, amely a tudományos kibocsátáson kívül, a kutatás kontextusát és az akadémiai szférán kívüli, gazdaságra, társadalomra, kultúrára, policykre, egészségügyre, életminőségre gyakorolt hatást is vizsgálja (ráadásul eddig 20% volt, de a következő REF-ben már 25% lesz a társadalmi impakt súlya).

A hagyományos mérőszámok mellett megjelentek az alternatív metrikák, amelyek nem felváltani, hanem kiegészíteni hivatottak a hagyományos mérőszámokat, hogy a tudományos kutatás más aspektusai is kvantitatív módon megragadhatóvá válhassanak. Ezek a nagy szolgáltatókhoz köthető mérőszámok (Altmetric, PlumX, Impactstory) azt mérik, hogy a közösségi médiában, illetve más médiumokban milyen figyelem irányul az egyes tudományos termékekre; blogoltak-e róla, megosztották-e Facebookon, retweetelték-e, írtak-e róla Wiki-cikket, lementették-e referenciamenedzser rendszerekbe.

Többen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ezek az aktivitások mennyire jelzik előre a későbbi idézettséget. Azt lehet mondani, hogy még a referenciamenedzser szoftverekkel kapcsolatos adatok, a Wikipedia szócikkei, a szakmai blogokon való megjelenések, illetve a F1000 Prime-hoz hasonló szolgáltatások, ahol híres tudósok ajánlanak cikkeket, azok, amelyek a leginkább mutatják a később várható idézettséget. A legtöbb közösségi médiás megjelenés jóval kisebb korrelációt mutat.

Az EISZ-es szakember a közönség figyelmébe ajánlott további területeket is, amelyek alkalmasak a tudományos hatás mérésére, mégsem mindig veszik őket figyelembe. Megemlítette a PubPeert, ami egy olyan post-publication peer-review-val kapcsolatos szolgáltatás, ahol véleményezni lehet már megjelent cikkeket, és a Publonst, amelyben a kutatók a lektorálási teljesítményüket tudják feltüntetni. Ezeken kívül szót ejtett a Google Books-idézetek, a könyvtári katalógusokban való megjelenés, illetve a kurzusleírások, irodalomlisták, valamint a vizsgálati protokollok szerepéről is. Egy, az európai egyetemek értékelési rendszereit górcső alá vevő kutatás rámutat, hogy az Open Science és Open Access indikátorok, valamint az alternatív metrikák egyelőre a lista végén kullognak, pedig a tudomány nyílttá tétele nagyban elősegíthetné a hasznosulást is. Ezért is lenne fontos, hogy a finanszírozók tegyenek a változásért. Dér Ádám rámutatott, hogy amikor a NIH (National Institutes of Health) elszámolhatóvá minősítette a preprinteket, jelentősen megnőtt a biorXiv preprint szerver iránti kereslet is. Van tehát követendő példa.

 

Görögh Edit: A tudományos értékelés újragondolva

Görögh Edit, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársa előadásában fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra a kontextusra is, amelyben a tudományos értékelésnek is szükségszerűen változnia kell. Ezt az új környezetet nevezzük Nyílt Tudománynak (Open Science), és egy nagyon sokrétű, összetett jelenségegyüttest értünk alatta (Ezt a sokrétűséget jól megjeleníti a FOSTER taxonómiája). Jellemzői között megemlíthetjük az együttműködések fontosabbá váltását, de azt is, hogy a kutatási eredmények palettája jelentősen bővül. A publikációk mellett a kutatási adatok szerepe, valamint a kutatást lehetővé tevő eszközök, szoftverek, metódusok fontossága is felértékelődik.

Az alternatív mérőszámok témáján belül, a közösségi médiában történő megjelenés és idézettség viszonyával kapcsolatban vitába szállt Dér Ádámmal. Szerinte a Twitteren való jelenlét nagyban megnövelheti egy kutatás láthatóságát, így azok számát is, akik eljutnak a cikkekhez, potenciális idézővé válhatnak. Szerinte a láthatóság a másik kulcsfogalom az átláthatóság mellett, és ennek növeléséért igenis tudunk tenni. Olyan eszközök állnak rendelkezésre, mint az ORCID azonosító vagy a már említett Publons, de tehetünk ennek érdekében azzal is, hogy open access folyóiratokba publikálunk, nyílt hozzáférésű platformokat használunk, valamint élünk az intézményi/tudományterületi repozitóriumok, preprint szerverek és a közösségi média kínálta lehetőségekkel. Ráadásul a fent említettek által úgy tehetünk a láthatóságunk növeléséért, hogy közben nem is kell erre végtelen sok időt fordítanunk.

 

Szekció végi vita

Az utolsó szekciót záró vita legérdekesebb része a ResearchGate és az Academia.edu szerepvállalása körüli beszélgetés volt. Görögh Edit ugyan elismerte a közösségépítő hatásukat, de rávilágított, hogy azon kívül, hogy szerzői jogilag rendkívül problematikusak, piaci termékek, és a kereskedelmi érdekeltségből adódóan bármi történhet velük. A repozitóriumok, preprint szerverek jó, megbízható alternatívát kínálnak ugyanarra a problémára. Holl András venture capital (kockázati tőke) start-upnak nevezte őket. Szerinte kifejezett céljuk, hogy felvásárolják őket, unfair módszerekkel élnek, spamelnek, sőt, megtévesztenek (társszerzők nevében küldenek meghívókat).

Szintén fontos kérdés, hogy az Open Science ügyét jutalmazással vagy intézményi szintű megköveteléssel kell előmozdítani. Dér Ádám a jutalmazás fontossága mellett érvelt. Szerinte stratégiai magatartást szül, ha az intézmények az NIH-hez hasonlóan járnak el. A HorizonEurope is ösztönzőleg hathat. A kutatási adatmenedzsment tervhez hasonlóan a metodológiáknál, protokolloknál is lehet előrelépés. Görögh Edit egy göttingeni mintát alapul véve, ahol egy tanszéki pozíciónál már az Open Science-tevékenységet is nézik, amellett érvelt, hogy ha intézményi szinten megkövetelik, jobban beépülnek az új gyakorlatok. Demeter Márton azonban arra figyelmeztetett, hogy az előírásoknak sokszor a tőkeszegény régiók nem tudnak megfelelni, és az EU-s pénzekből is csak 2%-ot kap a régiónk, ráadásul egyes tudományterületeken a gyémánt open access lapokba történő publikálás sem megoldás, mert egyszerűen nincsenek. Holl András még hozzátette, hogy hiába teszik lehetővé a zöld utas open accesst, hogy az intézményi repozitóriumoknak egyszerűen nem áll rendelkezésre elegendő keret a minősítési folyamathoz.

__________________________

• A beszámoló létrejöttében közreműködött: Milánkovics Róbert (Pekár Mihály Orvosi és Élettudományi Szakkönyvtár)

Lovász Dávid
PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
Digitális Tartalomszolgáltatási Osztály